Egyértelműen az eddigi leggyengébb kötet Rice vámpíros sorozataiból, valahogy Lestat nélkül nem az igazi... Az írónő elkövette azt a "hibát", hogy egy olyan meghatározó és erős karaktert hozott létre, akinek hiánya a többi rész rovására megy. Hamar rájött tévedésére, mert a következő könyvekben visszahozza fővámpírját az események középpontjába. Na de itt most be kell érnünk Vittorio-val, aki fiatal, szép és művelt, aki természetesen sokat szenved, és akiből így vagy úgy, de végül úgyis vámpír lesz, és akinek ez persze nagyon rossz. Röviden össze is foglaltam egy Lestat nélküli Rice-könyv sablonját, amihez kárpótlásként csodás díszletet nyújt a reneszánsz Itália. Az írónő mestere a szépséges leírásoknak, a mesés ruhák és ékszerek, a pazar paloták, a gyönyörű és egyszerre rémséges vámpírok jellemzésekor bőkezűen szórja a mellékneveket és jelzőket.

Talán ő maga is érezte, hogy ez így azért kevés lesz, így hát beemelt a cselekménybe néhány angyalt is, ami egyébként jelzi már érdeklődésének változását is, életművének későbbi köteteiben többször fordul a sötét helyett a "világos" oldal felé. Természetesen a fent leírtak ellenére azért élvezetes könyvvel van dolgunk, inkább annyi történt, hogy az előző részek annyira magasra tették a lécet, amit nem sikerülhet mindig megugrani. Az Alkonyat-förtelmekre még így is fényéveket ver, de a hűséges és kitartó Vámpírkrónikák-rajongóknak ennél azért több kell.