A jó és a gonosz örökös konfliktusára épülő, szimbolikus mű annyira univerzális igazságokat akart megfogalmazni, hogy végül teljesen semmitmondó lett. A "vajon minden ember gonosz, vagy akadnak még jók ezen a világon" kérdést sokan és sokféleképpen feltették már, de egyikük sem volt annyira gyáva mint Coelho, aki a valóságból térben és időben teljesen kiragadott történettel próbálta illusztrálni a problémát. Gyakorlatilag nem derül ki, hol és mikor játszódik az egész könyv, a szereplők java arctalan, egysíkú, csupán eszközök. A brazil szerzőnek nem volt mersze egy konkrét történelmi korszak vagy esemény köré rendezni a morális témázást, ahogy hiteles, kidolgozott karakterekre sem fecsérelte az idejét. Egyszerűen csak szereptípusok férceit pakolta egymás mellé (a konfliktust okozó idegen, a bölcs öregasszony, a kalandvágyó fiatal lány), és várta, mi lesz. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy semmi: az általánosságok puffogtatása és a vallásos maszlag ismételgetése közben szép lassan elfogynak az oldalak és véget ér a könyv. Hál'istennek.