Leonardo da Vinci, Michelangelo, Einstein... szép kis lista, akikre jó érzés legalább annyiban hasonlítani, hogy ők is balkezesek voltak. Azt mindig is tudtam, hogy nem vagyok zseni (erre a matekórák amúgy is hamar ráébresztettek volna), mégis kicsit különlegesnek érezhettem magam, amiért a bal kezemet használom, a nagy többséggel ellentétben. A könyvben megszólalókkal ellentétben én soha nem éltem meg ezt a tulajdonságomat hátrányként, és a vele járó kényelmetlenségek sem tűntek fel (például íráskor vigyáznom kell, hogy ne maszatoljak, spirálfüzetbe írni sem egy leányálom, konzervnyitót pedig a mai napig nem tudok használni). Éppen ezért tartom kissé túlhaladottnak a könyvet, ami egyben persze szerencse is. Nehezen tudom elképzelni, hogy mai világunkban valakit hátrányos megkülönböztetés érne balkezessége miatt (érheti annyi minden másért).

Mivel nem tudtam átérezni "sorstársaim" panaszait, így hamar feltűntek a könyv hibái. Nyilván a balkezesek helyzetének feltárása a cél, de az adatok, statisztikák és kutatási eredmények felsorolásán kívül más nem történik. Nem jutunk egyről a kettőre, nincs konklúzió, csak annyi, hogy a balkezes emberek ugyanannyit érnek, mint a jobbkezesek (ezt pedig manapság már nem kell bizonygatni). Rengeteg az ismétlés, a körbe-körbe futó gondolat, illusztrációból viszont bevallottan kevés van. Például a balkezesek horgolási, kötési technikáit a hosszú leírás helyett egy rajzzal sokkal egyszerűbben és hatékonyabban lehetett volna szemléltetni. Megjelenésének idején mégis fontos szerepet tölthetett be Diane Paul kötete, hiszen előtte még nem született ilyen széleskörű kutatás a balkezesek világáról.