Közel kétéves történet ér most véget, ugyanis ennyi ideig volt állandó háttér-olvasmányom a hatalmas történelemkönyv. Ha egy-egy regény után nem volt kedvem belevágni egy másikba, az éjjeliszekrényemen mindig ott várt ez az óriás. Persze nem csak szemes kávé volt a regény-rengeteg parfümériájában, sokkal többet tud ennél. Nyilván egy 1000 oldalas törikönyv minden részletére nem emlékezhet az ember (még ha bőszen jegyzetelt is közben), az összbenyomás, a stílus ami megmarad. A bennem összedőlő világok recsegése-ropogása is sokáig elkísér majd, ahogy az az új szemlélet is, amit ez a bátor történész adott.

Davies ugyanis szembeszállt a történelmi sztereotípiákkal és a kényelmes általánosításokkal, nyíltan kritizálva néhány kollégája hozzáállását. Ő ugyanis az egyik első nyugat-európai történész, aki végre Kelet-Európát is "látja", és a kontinens nem csupán Ausztriáig tart számára. Ráadásul felhagy a "történelmet a győztesek írják"-elv álszent önámításával, és (különösen a világháborúkról szóló fejezetekben) keményen odarakja a mérlegre a dicső, igazságos és demokratikus Nyugat bűneit is.

A közoktatásból megmaradt, elszigetelt tudás-morzsáimat is szépen összekapcsolta, vagyis most már nagyjából van fogalmam arról, hogy egy adott időben mi zajlott éppen Európa különböző pontjain. Ez csak egy újfajta szerkesztési megoldással lehetséges: egy-egy korszakról kapunk egy átfogó tablót a legfontosabb eseményekkel, amiből nyilván sok részlet hiányzik, ám még így is ijesztő adathalmaznak tűnne, ha Davies nem világítana rá a látszólag elszigetelt események közti összefüggésekre (például a népvándolás korából nem csak a hódítások tényét olvashatjuk évszámokkal, hanem szinte magunk előtt látjuk a folyamatot, ahogy a különféle népcsoportok lökik egymást újabb és újabb területek felé). A nagy összképet meg-megszakítják a "kapszulák", amik a legkülönfélébb témákban írt mini-esszék, céljuk a puszta történelmi adat-tobzódás színezésén túl egyfajta korokon átívelő, egyetemes tudás bemutatása. Végül minden fejezet egy pillanatképpel zárul, mely egy, az adott korszakban sorsfordító momentumot mutat be rendkívüli részletességgel.

Látható, hogy nem egyszerű tény-áradatról van tehát szó, Davies azokra a folyamatokra volt kíváncsi, amik a mai Európát kialakították. Ehhez nem lehet csak a történelemre hagyatkozni, ugyanakkora figyelmet érdemelnek a művészetek és a tudomány eredményei is, amikről szerencsére nem is felejtkezik meg. Gazdag, változatos és hasznos illusztrációk segítik a grafika-orientált olvasót, néha egy-egy jól sikerült ábra többet ért, mint több oldalnyi magyarázat. Sok kedvencem volt köztük, például az európai kultúrkörök és alapértékeik halmazai, a Európa lehetséges felosztásait bemutató (lásd a képen), a kora újkori politikai rendszereket a demokrácia és monarchia tengelyen elhelyező, vagy az európai hatalmi központokat sematikusan ábrázoló - ezekhez akár később is vissza lehet nyúlni. 

Talán az olvasmányélmény frissessége miatt, vagy azért, mert a középiskolában rendkívül elnagyoltan (vagy inkább sehogy sem) tanultunk róla, de tény, hogy a II. világháború utáni időszakról szóló fejezet volt a legérdekesebb. Paradox módon sokkal többet tudunk az ókori civilizációkról, mint a 30-40 évvel ezelőtti eseményekről, pedig még mindig az akkor meghozott döntések következményei alakítják életünket. Bár Davies könyve 1994-ig követi nyomon az eseményeket, akkori tudása alapján levont következtetései a jövőről szépen kiállták az idők próbáját. Sajnos egykori, pesszimizmusba hajló jövendöléseit az EU jövőjéről, Kelet- és Nyugat-Európa kapcsolatáról messze alulmúlják a valós események.