"The wider we read the freer we become." /Jeanette Winterson/

litfan

litfan

Haruki Murakami: Hard-Boiled Wonderland and the End of the World /Világvége és a keményre főtt csodaország/ (1985)

2020. november 09. - Barbie66

hard-boiled_wonderland.jpgÉljen-éljen, ismét találtam egy új kedvencet! Murakami több regénye is elképesztett már, de ez utóbbi valahogy nagyon megfogott. Nem hasonlít semmilyen más könyvre (legfeljebb Murakami többi művére), annyira különleges és furcsa. Viszont ez a különlegesség nagyon is szerethető, és könnyen befogadható.

Ha csak a cselekményről írok pár sort, az is elég szürreális lesz. Két párhuzamos történetet ismerünk meg, amik (ahogy azt mértanórán is megtanultuk) a végtelenben találkoznak. Az első történetszál a közeljövőben játszódik, amikor a legnagyobb érték az információ lesz. Mamutcégek uralják a világot, amik az információk megszerzésével, tárolásával és őrzésével foglalkoznak. Kidolgoznak egy eljárást, amivel az emberi agy is egy adatfeldolgozó és átalakító eszközzé válik. Főhősünk is egy ilyen területen dolgozik, az ő agyában is bizonyos módosításokat hajtottak végre tudósok. Egyedül él, és megbízásokat teljesít. Az egyik során eljut egy tudóshoz egy különleges földalatti laborba, és egy csapásra megváltozik az élete. Kiderül, hogy a világ, amit eddig ismert, csak a felszín, és az óriáscégek számtalan dolgot eltitkolnak az emberek elől, például a Tokió csatornarendszerében élő, hüllőszerű mutánsok létezését. Rádöbben arra is, hogy az agyában elvégzett beavatkozások alapjaiban változtatták meg az életét.

hard-boiled_wonderland2.jpgA másik történetszál főhőse egy világtól elzárt, fallal körülkerített városba érkezik, ahol azonnal elválasztják az árnyékától, egyszersmind régi élete emlékeitől. A várost soha többé nem hagyhatja el, itt kell leélnie hátralévő életét. Új munkát kap, ő lesz az "álom-olvasó", aki unikornis-koponyákból fejteget ősrégi álmokat. Miközben próbálja megérteni, mit is keres itt tulajdonképpen, próbálja megvédeni az árnyékát is, ugyanis ha meghal az árnyéka, odalesz a kapcsolata egykori önmagával is. Szép lassan megismeri a várost és a lakóit is, aztán amikor válaszútra kell lépnie, meglepő döntést hoz.

Hamar rá lehet jönni, hogyan is függ össze a két cselekményszál, de mégis észbontó élmény, amikor helyükre kerülnek a kirakós darabjai, és összeáll a kép. Murakami voltaképpen egy pszichológiai allegóriaként használja a regény párhuzamos történeteit, az agyunk működését modellezi vele. Bevallom, néha bizony elvesztem a tudományos fejtegetéseknél a különc tudós magyarázatai közben (pedig még folyamatábrák is voltak), de szerencsére ez nem vont le semmit a mű élvezeti értékéből. Az izgalmas út, amit főhőseink bejárnak, egyre közelebb hozzák őket egymáshoz, de utazás közben is számtalan érdekes karaktert ismerünk meg. Murakami regényei mindig tele vannak irodalmi és zenei utalásokkal, ez most sincs másként, ahogy nem hiányoznak az olyan apró, jelentéktelen, hétköznapi mozzanatok sem, mint például egy vacsora összeütése. Szükség is van ezekre, hogy a történetet hozzákössék a valósághoz, máskülönben nagyon elszállna az egész, és nem biztos, hogy tudnánk követni. Így azonban tökéletes az egyensúly, és Murakami furcsa kis világa (és vele a miénk is) újabb gyöngyszemmel gazdagodott.

A bejegyzés trackback címe:

https://litfan.blog.hu/api/trackback/id/tr1216279322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása