Újra elmerültem Frank Herbert szuggesztív, filozofikus világában, aminek nagyon jót tesz, ha egy kis időre félretesszük. Annyira tömény és mindent elárasztó a stílusa, hogy néha lélegzethez kell jutni és szünetet tartani két rész között, de egy adott kötet olvasása közben is. Az első két részben persze már fogalmat alkothattam Herbert zsenialitásáról, ezekben lerakta világának alapjait, amiket most porig rombol.
Amikor azt hittem, hogy már egészen jól kiismerem magam az Arrakis sivatagos bolygóján, hiszen Herbert aprólékos részletességgel bemutatta az ökoszisztémáját, gazdaságát, az őslakos fremenek kultúráját - akkor egy klímaváltozás felborít mindent. A messiás Paul Atreides által vizionált víz és zöld korszaka elérkezett, ám ez az átalakulás nem várt társadalmi folyamatokkal jár együtt. Mindezeket logikusan, teljesen hihetően vezeti le a szerző, így természetesnek tűnik, hogy a sivatagban nem örülnek a víznek.
Mindezek az alapvető változások csupán hátteréül szolgálnak a hatalmi harcnak, amit Paul Muad'Dib halála váltott ki. Húga, Alia és ikergyermekei, Ghanima és Leto feszülnek egymásnak, miközben a boszorkány Jessica egyensúlyt próbál teremteni a világban. Egészen különös szálak fűzik össze a családtagokat, melyekben az érzelmeknek igen kevés szerep jut. Nincsenek szenvedélyes, heves párbeszédek, túlfűtött jelenetek, látványos csaták vagy öncélú öldöklés. A Dűne-regények mindig is visszafogottak és intellektuálisak voltak, ez a harmadik kötetben sem változik. A gondolatiságnak, a mögöttes mondanivalónak viszont óriási a súlya, ezért minden párbeszédre nagyon oda kell figyelni: a legapróbb mozdulatnak, hangsúlynak is jelentősége van. A karakterek folyamatosan a másik fejébe próbálnak belelátni, ami Paul ikergyerekeinek nem is okoz nehézséget. 
Igazán rendkívüli, amit Ghanima és Leto karakterének megformálásakor látunk: a két gyerek birtokában van összes felmenője emlékeinek, tapasztalatainak és tudásának, ezek a személyiségük részévé válnak, és szinte már emberfeletti lényekké teszik őket. Ez is egy szépen felvázolt folyamat része, aminek kiindulópontja Jessica fremen papnővé avatása: mivel terhesen iszik a homokféreg mérgéből, magzata, Alia is részesül a látomásokból és a korábbi papnők tudásából. Ez a képesség Alia számára viszont inkább átok: bár a fremenek istennőként tisztelik, saját anyja is undorodik tőle, és a nagy hatalmú Bene Gesserit rend is gyanakvással tekint rá. A fejében élő rengeteg hanggal nem is tud mit kezdeni, lassan az őrületbe kergetik. Paul gyermekei viszont rendelkeznek Jessica Bene Gesserit-örökségével, de Paul látnoki erejével is, így ők nem csupán a múltat, hanem a jövőt is látják. Erős szövetséget alkotnak, nem kell magányosan úrrá lenni erejükön, mint Aliának. Végül a folyamat betetőzéseként Leto vállalja azt a szerepet, amitől apja elmenekült, Alia pedig képtelen volt betölteni. Élő istene lesz népének, és hosszú, békés jólétet biztosít számukra.
Persze ez egy nagyon leegyszerűsített összefoglalása a cselekménynek, jóval összetettebb kérdések kapnak helyet Herbert művében. A vallás és a társadalom kapcsolata ezúttal is központi témaként jelenik meg, felmerül Paul felelőssége is, hogy saját akaratából (legyen bármennyire jószándékú is) átformálhat-e egy egész bolygót. Mint minden társadalomban, itt is megjelennek a változást támogatók és a régi viszonyokat megtartók táborai. Hogyan lehet bölcsen irányítani egy népet, ha minden döntésünknek előre látjuk a következményét? A rövid-, vagy a hosszútávú boldogulás legyen a cél?
Ilyen és számtalan ehhez hasonló filozofikus kérdés rejlik még a könyvben, csak győzzük kihámozni a mélyebbnél mélyebb rétegek közül a fűszertől átitatott, sivatagi forróságban.
