Ami a francia irodalomban A nyomorultak, az olaszban A jegyesek, az az oroszoknak a Háború és béke: a nagy, nemzeti regény, ami valószínűleg az összes iskolában kötelező olvasmány (és amit feltehetően az összes gyerek a háta közepére kíván). Miért is? A magyarázat rendkívül egyszerű: 1500 oldal.
Ha valaki átrágja magát egy ekkora mennyiségű szóáradaton, akkor nagy eséllyel kerül meghitt kapcsolatba a regény szereplőivel, izgul sorsukért, és az olvasás magányos óráiban szinte a hétköznapjai részévé válnak. Tolsztoj képes volt olyan karaktereket kidolgozni, akik érzelmeket váltanak ki belőlünk, csak arra kell figyelnünk, hogy a megszámlálhatatlan mellékszereplő között ne veszítsük szem elől hőseinket. Ráadásul szereplői folyton változnak, az átélt események hatására újabb és újabb személyiségjegyeiket tárják fel előttünk.
Miközben a főhősök rögös útjain barangolunk, Tolsztoj bőségesen ellát minket történelmi háttéranyaggal - sőt néha az az érzésem támadt, hogy a regény cselekménye csupán ürügy az író történelmi-politikai nézeteinek kifejtésére. Napóleon oroszországi hadjáratának minden részletét nyomon követhetjük, egészen Moszkva bevételéig és a francia sereg kivonulásáig. Az író kitér az orosz belpolitika, valamint a hadsereg irányításának visszásságaira, bemutatja a társadalom belső folyamatait - természetesen az előkelő réteg szemszögéből.
Ezeket a betoldott epizódokat már Hugo-nál is megfigyelhettük, úgy tűnik a korszak íróinak feltett szándéka volt, hogy egy történet puszta leírásán túl kifejthessék saját nézeteiket az aktuális eseményekől, társadalmi folyamatokról. Kortársaiknak ez nyilván kitűnő vitaalapként szolgált, nekünk, akik 150-200 évvel később olvassuk értekezéseiket, érdekes adalékot adnak a száraz történelemleckék mellé.