Tipikusnak induló lányregény: a gazdag, elkényeztetett királykisasszony bekerül egy szigorú intézetbe (amiről bővebben később), és ott kénytelen beilleszkedni. Amiért mégsem teljesen szokványos, az a történelmi korszak, amiben játszódik: a II. világháború és a német megszállás idején. Egyre több utalás történik a háborús eseményekre, majd a zsidótörvényekre is, végül pedig a főhős közvetlen veszélybe is kerül tábornok édesapja miatt. Míg a front távol van, a lányokat hazafiasságra (hazaleányságra?) próbálják nevelni, nem törődve vele, hogy kiknek az oldalán is harcolunk (náci Németország) - azt a kevés embert, aki józanul gondolkodik és a magyar katonák hazahívását sürgeti, hazaárulónak bélyegzik. Itt térnék ki a Matula intézmény számomra elviselhetetlenül demagóg nevelési elveire, mivel sajátos párhuzam fedezhető fel: a végsőkig tartani a látszatot, hogy minden rendben, közömbösnek lenni a tényekre, és persze az általános "Isten akarta így"-hozzáállás. Ezzel elérik, hogy minden szép és jó kivesszen az iskolából, maradnak az olyan szánalmas próbálkozások, mint a férjválasztás és az állandó fantáziálás. Ilyen beteges hülyeségekre veszik rá a korábban teljesen normális lányokat azzal, hogy eltiltják őket a külvilágtól, a szórakozástól és a fiúktól - megnyomorítva ezzel személyiségüket és fejlődésüket is.