Régen mennyivel egyszerűbb volt az élet: a jó mindig, minden körülmények közt jó maradt, a rossz pedig végül mindig elnyerte méltó büntetését. A nők gyönyörűek és engedelmesek, a férfiak pedig jóképűek és hősiesek voltak. A történetek mindig boldog véget értek, minimális váratlan fordulattal. Legalábbis Scott romantikus lovagregénye egy ilyen világot tár elénk. Ivanhoe, a címszereplő (akiről egyébként a legkevesebb szó esik a regényben) igazi "klisé-lovag": semmi egyénit nem tudunk meg róla, csupán annyit, hogy ügyesen harcol, jól lovagol, és persze betartja az egész "Tesó-kódexet". :)

Őszintén szólva nem is értem, miért róla kapta a nevét a könyv, hiszen sokkal érdekesebb például Locksley (a.k.a Robin Hood) figurája, akit leginkább a Kevin Costner-Walt Disney egyenesen tudunk elképzelni, a dobhártyánkba égett "Robin! Robin"-kiáltásokkal. A törvényen kívül álló, majd a király kedvencévé avanzsáló furfangos karakter társaival, a "vidám fiúkkal" (majd elfelejtettem, a Shrek-ben is feltűntek) sokkal szimpatikusabb, mint a marcona, vonalas főhős. 

Mivel a boldog végkifejlet felől semmi kétségünk sem lehet, van időnk elmerengeni azon a szemléleten, amit az 1800-as évek távlatából vetít Scott a középkori cselekményre. Mivel már azóta is eltelt majd' 200 év, érdekes hármas-szemszögből vizsgálhatjuk a szereplőket és az eseményeket. Vallás, társadalom és egyén kapcsolata sosem volt még bonyolultabb, mint manapság, ez a duplán átszűrt történet talán szolgál néhány tanulsággal a 21. század emberének is.