Atwood eddigi leggyengébb könyvét fogtam ki, ami egy valóban megtörtént 19. századi bűntettet dolgoz fel. A regény maga nagyon "technikás": több narrátort használ, váltogatja ezek szemszögét (az egyik főszereplőről egyes szám első személyben, a másikról egyes szám harmadik személyben olvashatunk), és formáját is: hol párbeszédekből, hol monológokból, néhol pedig csak levelekből ismerhetjük meg az eseményeket. 

Az írónő egy másik, közkedvelt fogást is bevetve, az olvasót igyeszik végig homályban tartani főszereplőnk bűnősségét illetően, így a regény végéig tipródhatunk, hogy Grace beteg-e, vagy mániákus hazudozó. Illetve tipródhatnánk, ha Atwood-nak sikerülne csak egy szikrányi érdeklődést is kicsikarnia belőlünk főhőse iránt. Sajnos a szereplők távoliak, sablonosak és unalmasak, így a cselekmény is vontatottá válik.

Atwood minden regényében igyekszik a nőkről, a női szerepekről írni különféle korokban és élethelyzetekben, ezúttal a 19. századi kanadai vidék viszonyait tárja elénk, ahol a nő jogilag másodrendű állampolgár, pszichológiailag gyengébb jellem, társadalmilag pedig a férfiak alárendeltje. Ebben a környezetben egy női gyilkos személye bonyolult reakciókat vált ki, aminek pontos feltérképezése a regény egyetlen erénye.