A regény egy vérfagyasztó gondolatkísérlet: mi történne, ha egy átlagos amerikai kisvárost egy áthatolhatatlan búra alá zárnánk? Ne foglalkozzunk most az ötlet banalitásával, ne keressük a miérteket - adva van egy helyzet, lássuk, mi sül ki belőle. Kinget ismerve nem sok jó: emberek fordulnak ki önmagukból (vagy éppen engedik szabadon beteg hajlamaikat), eluralkodik a káosz és a rettegés. A város tanácsosai és a rendőrség egy-kettőre önkényuralmi rendszert építenek ki, könyörtelenül eltaposva a vélt vagy valós ellenfeleiket. Hamar semmivé foszlanak az együttélés alapvető szabályai, az emberek két táborra oszlanak. King a "szociális szimuláció" mellett a környezeti hatásokat is részletesen elemzi, hiszen a búra hatására megváltozik az időjárás és a természet viselkedése is.

Ez az alaposság a történet kárára is válik, egy pont után túl sok lesz a szereplő, elveszünk a nevek áradatában. Mintha az író eltökélte volna, hogy a több száz lakos mindegyikéről említést tesz a könyvben. Pedig kár lenne elterelnie a figyelmet a fő karakterekről, akiket alaposan és hihetően formált meg. Tipikus kisvárosi figura mindegyikük, kezdve a megalomániás tanácsostól egészen a helyi étterem szakácsáig vagy a lecsúszott lányanyáig. Ebben az elképzelhetetlen helyzetben viszont olyan tulajdonságaik törnek elő, amikről talán még ők maguk sem tudtak.

A rövid fejezetekre szabdalt, pörgős történet olvastatja magát, észre sem vesszük, hogy elrepült 600 oldal (kétszer). A könyv vége viszont csalódás: elnagyolt és túlmisztifikált. Sejthető volt, hogy a búra létezésére nem kapunk értelmes magyarázatot, de ennél a megoldásnál még a semmi is jobb lett volna. Leereszkedett, majd (vigyázat, spoiler!) egyszer csak felemelkedett. Bár jobban belegondolva, lehet, hogy ez a minden ok nélkül, váratlanul bekövetkező esemény a fő üzenet: az élet kiszámíthatatlan, bármikor kerülhetünk olyan kiszolgáltatott helyzetbe, amire nincs sem magyarázat, sem megoldás. És hogy mit teszünk ilyenkor, az szinte megjósolhatatlan.