Végre egy olyan sci-fi regény, ami a szélesebb közönség számára is élvezhető és - többnyire - érthető. Az előbb említett szélesebb közönség tagjaként azt nem merném állítani, hogy minden fizikai-kémiai-mechanikai okfejtést tökéletesen értettem, azt viszont annál inkább, hogy ezek a tudományok még sosem voltak ilyen szórakoztatóak. Bár jobban belegondolva talán mégsem ez a legmegfelelőbb jelző amikor egy ember életéről van szó. A tudományok merev, szigorú törvényei között merészen lavírozó főhős igazi modern ember: a természetet és az általa teremtett környezetet is uraló, kísérletező, gondolkodó, elbukó - majd újra felkelő. Amerikai könyvről lévén szó, hívhatnánk ezt egyénközpontúságnak (csúnya szóval individualizmusnak) is, hiszen minden technológia és erőforrás egyetlen személy, Mark Watney túlélését szolgálja, a történet végére szinte az egész emberiség az ő sorsáért izgul.

Mindeközben Watney mást sem tesz, mint problémákat old meg - nyilván nem olyan triviális dolgokról van most szó, mint egy autó defektje - és gondolkodik. Állandóan pörög az agya, a különféle helyzeteket modellezi, lehetséges végkimeneteleket teszteli, ami iszonyú unalmasan hangzik. Ám főhősünk esetében egyetlen apró hiba az életébe kerülhet, amitől rögtön új értelmet nyer minden számítás. Most végre láthatjuk, miként használhatók a gyakorlatban a termodinamika törvényei vagy Pithagorasz tétele! 

A regényt különösen izgalmassá teszi a helyszínek közötti ugrálás: egyszer még a Marson küszködünk Watney-val, majd hirtelen a NASA konferenciatermében találjuk magunkat, hogy egy ugrással egy űrhajón teremjünk Watney társai mellett. 
Ugyanazt az eseményt egyszerre három helyszín karakterei látják, mindenkiből más reakciót kiváltva. A másik izgalmi faktor a folyamatos versenyfutás az idővel - egy olyan akadálypályán, ahol elbukni halálos. Mennyi levegője maradt Watney-nak? Meddig elég a víz- és az élelmiszerkészlete? Hány órát bír ki...? Idegőrlő. Mégsem tudjuk végig a körmünket rágni, mert sokszor kell nevetni is. Watney csodálatra méltó leleményessége páratlan humorérzékkel is társul, aminek szintén nagy szerepe van abban, hogy nemcsak túléli a másfél éves marsi kalandot, hanem még a józan eszét is képes megőrizni közben.