"The wider we read the freer we become." /Jeanette Winterson/

litfan

litfan

John Ajvide Lindqvist: Harbour (2008)

2018. április 24. - Barbie66

harbour.jpgEmber és természet szövevényes kapcsolatát térképezi fel Lindqvist regénye, ám nem Gerald Durrell vagy Fekete István módján. Nála a természet fenyegető és félelmetes erő, amit mi soha nem is érthetünk meg teljesen - ezt nevezzük természetfölöttinek. Persze régebben sokkal kiszolgáltatottabbak voltak őseink a környezeti tényezőknek, mint manapság, és a különböző kultúrák úgy boldogultak, ahogy tudtak. A svéd szigetvilág egyik eldugott szegletében például évszázadokkal ezelőtt különös paktum "köttetett" a tenger és a halászok között - a bőséges fogás érdekében időről időre feláldozzák a közösség egy tagját. Ezzel azonban olyan gonosz erőt szabadítottak el, ami a mai napig érezteti hatását, és a regény főszereplőinek is szembe kell néznie vele.

Érdekes megfigyelni, hogy a legtöbb pszichothriller főhőse valamilyen mentális problémávalharbour_2.jpg küzd, netalán nemrég történt vele valamilyen tragédia, amitől érzékenyebben reagálnak a természetfölötti jelenségekre, sőt, az is elképzelhető, hogy ők maguk váltják ki azokat. A ragyogásban Jack Torrance alkoholista, a Tortúrában Annie Wilkes mániás depressziós, csak hogy a legismertebbeket említsem. A Harbour két központi karaktere, Anders és Simon is hasonló problémákkal küzd. Anders hatéves kislánya két évvel korábban tűnt el a szigetről, azóta házassága felbomlott, és az ivásba menekül a gyötrő gondolatok elől. Voltaképpen az ő elkeseredett küzdelmét követhetjük végig, melyet a lánya felkutatásáért és a gyász feldolgozásáért vív. Körülötte bontakoznak ki a múltban gyökerező történetszálak a sziget lakosairól, a furcsa eltűnésekről és egy közös titokról. Simon, Anders "pót-nagyapja" is különös figura, aki kívülállóként került be ebbe a zárt közösségbe. Illuzionistaként kapcsolatba lépett a fekete mágiával, és ezt a tudását felhasználva próbálja megérteni a szigetet körüllengő rejtélyt. (Bár talán ez a szál a leggyengébb a könyvben.)

harbour_3.jpgÖsszességében tehát egy izgalmas, összetett thrillert kapunk a svéd szerzőtől, jó ritmusban váltakoznak az akciódús, félelmetes jelenetek és a belső monológok, valamint a időbeli ugrások jelen és múlt között. Talán az egyetlen felróható hibája, hogy kissé "túlírt", azaz a rengeteg, mindenféle idézettel induló fejezettel, körülményesen előkészített végkifejlet csalódást keltő, mintha elfogyott volna a lendület. Az olvasó ilyen felcsigázása veszélyes terep, igényli a kerek lezárást (nem feltétlen happy end-et), ám Lindqvist több szálat is elvarratlanul hagyott, ami fájó hiányérzetet okoz az utolsó mondat végén.

A bejegyzés trackback címe:

https://litfan.blog.hu/api/trackback/id/tr2713859086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása