Életem során eddig 2x1 napot töltöttem az angol fővárosban, ami bizony még ízelítőnek is kevés. A kötelező körökön túl (London Eye, Buckingham-palota, Trafalgar tér, stb.) nem jutott idő arra, hogy mélyebben is megismerjem a város jellegzetességét, egyedi hangulatát. Ackroyd könyve után viszont biztosan más szemmel néznék szét, ha valaha visszajutnék ebbe a metropoliszba. Ez nem egy tipikus útikönyv, már csak a terjedelménél fogva sem - elég nehéz lenne bepréselni egy bőröndbe. Nem is feltétlen turistáknak íródott - a helyiek ugyanúgy elámulhatnak jól megszokott lakhelyük különös történetein.
Ackroyd lényegében - ahogy az alcím is mutatja - London életrajzát írta meg. Ebből két dolog is következik: egyrészt történelmi síkon ragadja meg a város bemutatását, vagyis egyfajta kronológiát követ minden fejezet - London létrejöttétől egészen napjainkig kísérhetjük végig számos jelenség alakulását. Olyan jelenségekét, amikre egy város bemutatásánál nem is feltétlen gondolnánk: London színei, a szagok, vagy a köd például egy-egy alaposan körüljárt téma. Ehhez rengeteg forrást használ a szerző, főleg korabeli beszámolókat, de számos irodalmi alkotást is idéz, így össze is kapcsolja a tudományokat és a művészetet. Ez a sokoldalúság lehetővé teszi, hogy Londont minél átfogóbban megismerhessük.
A címben szereplő életrajz szó az időbeliség mellett arra az álláspontra is utal, amit Ackroyd képvisel városa bemutatásakor. Az összes, lazábban-szorosabban kapcsolódó tanulmány arra fut ki, hogy Londonra lényegében egy élőlényként kell tekinteni. A város egy állandóan változó-alakuló entitás, ami soha nem áll meg, soha nem pihen - és London esetében - folyton terjeszkedik. Ráadásul (Ackroyd szerint) ez az élőlény meglehetősen kegyetlen, sőt, már-már vérszomjas. Nem kíméli gyengébb lakosait, csak azok boldogulnak benne, akik maguk is könyörtelenek, vagy legalábbis leleményesek.