"The wider we read the freer we become." /Jeanette Winterson/

litfan

litfan

J. M. Coetzee: In the Heart of the Country /A semmi szívében/ (1977)

2019. március 24. - Barbie66

in_the_heart_of_the_country.jpgCoetzee különleges, kísérletező írói tevékenységének újabb gyöngyszemét olvastam, és talán ez a műve tetszett eddig legjobban. A Nobel-díjjal is elismert szerző szívesen bolyong az emberi elme útvesztőiben, és mutat be olyan élethelyzeteket, amik az egyenlőtlenség, az alá-fölérendeltségi viszony visszásságait ábrázolják. Ezúttal egy afrikai farmon élő, magányos (kezdetben fiatal) nő lassú leépülését követhetjük nyomon, végigkísérjük a folymatot, ahogy az elszigeteltség felőrli az idegeit és az elméjét. Coetzee azonban nem csak "gyáván", E/3-ban narrálja az eseményeket, hanem merész írástechnikát választ: a főhős első személyben, tömény monológban mesél az életéről, de mivel elméje lassan cserbenhagyja, az eseményekre nem mindig ugyanúgy emlékszik. Az író a regény megszerkesztésével illusztrálja a főhős eszének elvesztését, beáldozva a logikus, jól felépített cselekményt. Ez nagyon különleges olvasmányélményt eredményez, hiszen nem lehet biztosra venni, hogy egy esemény tényleg megtörtént-e, vagy tényleg úgy történt-e meg, ahogy azt először olvastuk. Például a regény elején egy igen fontos karakterről kiderül, hogy mégsem halt meg (vagy az derül ki, hogy a főszereplő eddig azt hitte, hogy meghalt), és hasonló finomságok. Aztán van olyan is, hogy Coetzee egy jelenet több verzióját is megírja, az egyik legnagyobb fordulópontot jelentőt konkrétan 4 vagy 5 változatban. Azt sosem tudjuk meg, hogy melyik volt az igazi, és ez a bizonytalanság egyszerre izgalmas és zavaró.in_the_heart_of_the_country2.jpg

A témaválasztás is bátor, és illeszkedik Coetzee érdeklődési körébe: egy földbirtokos fehér nő és egy fekete szolga bonyolult kapcsolata. Ki van jobban kiszolgáltatva a másiknak, mikor lépik át a szerephatárokat, hogyan válik az egész viszonyuk puszta szimbolikává. A regény itt emlékeztet igen erősen egy másik Nobel-díjas művére, A fű dalol is nagyon hasonló élethelyzetet mutat be, de sokkal visszafogottabban és sejtelmesebben. Ráadásul a "nagy szégyen" megtörténte után Lessing főhősének nem kell számkivetettként élnie, mivel egész egyszerűen megölik. Coetzee nem szán ilyen "kegyes" sorsot bűnbe esett asszonyának, neki bizony végig kell néznie, ahogy a farm, ahol felnőtt, szép lassan darabjaira hullik, és vele együtt enyészik el először csak a fiatalsága, majd az egészsége, végül pedig az ép elméje is.

A bejegyzés trackback címe:

https://litfan.blog.hu/api/trackback/id/tr7814714243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása