Mit kíván a magyar nemzet? Magyar nemzeti varázslógyereket! Valóban a magyar Harry Potter-ként szokták emlegetni Gergőt és a róla szóló könyveket, és hát párhuzamból bizony akad bőven. Mágusokra és varázstalanokra osztódó világ, kiválasztott, a varázsvilágot megmenteni próbáló főszereplő, őt valamilyen rejtélyes okból gyűlölő főgonosz, akinek nem mondjuk ki a valódi nevét... Szóval a kerettörténet nagyjából ugyanaz, de az ördög a részletekben rejlik. Böszörményinek sikerült a bravúr, hogy egy világsikert elérő, idegen kultúrában gyökerező műfajt hitelesen honosítson, és az üres majmoláson túl értéket is hozzon létre.

A rendszerint skandináv vagy kelta mitológián alapuló nyugati fantasy-k (A gyűrűk ura, Harry Potter, Narnia krónikái) egyszerű lemásolása helyett az ősmagyar hiedelemvilághoz nyúlt vissza, és ezt a szimbólumrendszert vette alapul fantáziavilága megteremtésekor. A magyar bűbájosok sámánok, táltosok, vajákosok és garabonciások, sámándobbal és ostorral varázsolnak. Gergő világa talán összetettebb is, mint Harry-é, itt a varázslók az álmokban és a valóságban is léteznek, külön kasztokra oszlanak, és bonyolult kapcsolatuk van a szellemállattal, akit társként választanak.

Rengeteg az újdonság, amit a két újonc-bűbájos, Gergő és mostohatestvére, Zsófi társaságában mi is szép lassan megismerünk. Ám éppen ezzel a "tanulással" van a gond: a regény sokszor túl körülményes, túl sok a magyarázat, és kevés az olyan epizód, ami mondjuk hétköznapi helyzetben mutatná meg a szereplőket, hogy kicsit jobban megismerjük és megkedveljük őket. Tipikus első-kötet szindróma ez, amikor egy sorozat nyitányaként be kell vezetni az olvasókat egy új, kitalált világba és annak szabályrendszerébe. Rowling ezt sokkal ügyesebben oldotta meg, ahogy Harry és barátai haladtak előre az iskolában, úgy tárult ki előttük (és előttünk is) a varázsvilág.

Böszörményi a magyar nyelvet is "bűbájosan" tekerte ki, hogy minél érdekesebb, sajátosabb nyelvezetet teremtsen ehhez a hibrid-ősmagyar világhoz. Például az álmokba "révülnek" a szereplők (nekem mondjuk erről egyből a Scooter ugrik be), a varázstalanok pedig "éberek". Szimpatikus volt az is, hogy a magyar mondavilágon túl beemelte más kultúrákét (indián, ausztrál, afrikai) is, és persze megvolt az utalás a nyugati varázslókra, sőt, egy vicces cameó-ban maga Harry, Ron és Hermione is felbukkant Kóspallagon. 

Egyszóval ígéretes magyar ifjúsági regény, aminek helye lenne minden kiskamasz polcán a HP-kötetek mellett (vagy akár helyett). Az, hogy nem tudtam magam annyira beleélni, és a szereplők sem fogtak meg igazán, talán nem a könyv hibája, hanem az éveim számáé. A sorozat többi részét pedig félreteszem arra az időre, ha esetleg a fiam olvasná őket.