Sok lehetőség rejtőzött ebben a fantasy-regényben, amit sajnos nem sikerült maradéktalanul kiaknáznia. Pedig ígéretesnek tűnt a miénktől kis, de nem jelentéktelen részletekben eltérő világ, "alternatív Anglia", ami kicsit máshogy, de mégis őrzi angolságát. Különleges volt a kvázi észak-európai helyszín is, a végtelen hómezőkkel, nappali sötétséggel és persze az északi fénnyel. Ötletesek voltak a fantasy-elemek, a beszélő jegesmedvék, az alethiométer (vagyis a címben szereplő iránytű), na meg persze a daimónok. Ebben a világban ugyanis az emberek a testükön kívül hordják a lelküket, ami egy-egy állat képében születésüktől fogva állandó társukká válik, ez a daimón. Nagyon szoros és különleges kapcsolat az övék, és rengeteg fura szabály is tartozik hozzá, például érzik egymás fájdalmát, nem távolodhatnak el egymástól, és abszolút tabu megérinteni egy másik ember daimónját. A gyerekek daimónja még alakváltó, csak kamaszkorban állapodik meg végleges formájában. 

Ez a különleges kapcsolat okozza majd a legfőbb galibát a történetben, ugyanis egy tudósokból és politikusokból álló szervezet gyerekeket rabol el, hogy intercéziót hajtsanak végre rajtuk (hogy ez mit is jelent pontosan, nem árulom el, de abban a világban a lehető legrosszabbat). Teszik ezt a titokzatos "por" iránti vonzalmukban, ami Pullman világának központi eleme, és ami összefüggésben áll az emberek és daimónok mágikus viszonyával. Pullman egy trilógia alapjait rakta le ebben a kötetben, de nem nyomta agyon a cselekményt hosszadalmas magyarázatokkal, inkább a főszereplővel, Lyrával együtt fedezzük fel ennek a világnak a titkait.

Azt hiszem a regény gyenge pontja éppen a főszereplő, a 12 éves Lyra Belacqua. Ahogy számos elődjének, úgy Pullman-nak sem sikerült szerethető gyerek főhőst megalkotnia, kezdve Alice-től Wendy-n át a Pevensie-testvérekig. Úgy tűnik, ez nem erőssége a brit szerzőknek, talán csak Harry Potter-rel tört meg ez az átok. Szerencsére Lyra mellett olyan komplex és jól felépített mellkészereplők tűnnek fel, mint Iorek Byrnison, a száműzött jegesmedve, vagy Serafina Pekkala, a boszorkány. 

Az jól látszik, hogy Pullman egy bonyolult és egyedi fantasy-világ alapjait kezdte el lerakni ebben a kötetben, próbált a rejtelmes "por" köré egész vallásfilozófiát építeni, és a párhuzamos univerzumoknak is megágyaz, ami egész izgalmasnak ígérkezik. Ennek a részletesebb megismerése hajt a második rész elolvasásához, addig hátha a karakterek is alakulnak még egy kicsit.