"The wider we read the freer we become." /Jeanette Winterson/

litfan

litfan

Elizabeth Gilbert: Eat, Pray, Love /Ízek, imák, szerelmek/ (2006)

2021. május 27. - Barbie66

eat_pray_love.jpgMostanra sikerült leküzdenem az előítéleteimet a pár éve óriási hype-pal körülvett könyvvel kapcsolatban, és végre letudni az elolvasását, hadd tudjam meg végre én is, mit hagytam ki eddig. Jól sejtettem: nem az én világom a regény, de azért meg tudom érteni azt is, aki a rajongójává vált.

A cím tökéletes összefoglalója a regény szerkezetének: Gilbert saját, (fizikai és lelki) utazással töltött egy évét írja le, mely során három országot keres fel, mindegyikben 4-4 hónapot töltve. Először Olaszországba látogat, ahol elmerül az olasz konyha világában ("ízek") és fagylalt- meg pizzamámorba fojtja bánatát. Aztán Indiába utazik spirituális elvonulásra, meditálással és vallási elmélkedéssel töltve az idejét ("imák"). Az utolsó állomás pedig Bali szigete, ahol Gilbert tervei szerint megpróbálja megtalálni az egyensúlyt az előző két úticél világi és vallási vonatkozásai között, vagyis rájön, hogy a földi élvezetek és a lelki emelkedettség metszete a szerelem.elizabeth_gilbert.jpg

A kötet olvasása közben végig kétféle érzelem viaskodott bennem, egyrészt mérhetetlenül, elviselhetetlenül irigyeltem Gilbertet, amiért egy éven át semmi más dolga nem volt, mint magával foglalkozni (amiért ráadásul még pénzt is kapott: a kiadója előre fizetett neki a könyvért, amit erről az évről ír). Voltaképpen az álmaimat élte, miközben keresztül-kasul bejárta Olaszországot, evéssel és nyelvtanulással ütve el az időt, vagy amikor Balin hosszú órákon át, teljesen háborítatlanul olvasgatott egy csodaszép kertben. Egyedül a középső, indiai rész hagyott hidegen, ez a spirituális-buddhista-zen világ olyan távol áll tőlem, mint Tibet Hódmezővásárhelytől, bár néha én is el tudnék viselni egy kis rituális csendet.

A mardosó sárga irigységet aztán felváltotta a szégyenkezés: most komolyan sajnálok egy testileg-lelkileg elgyötört, frissen elvált nőtől egy évet, amit önmagára fordíthat? Vajon akkor is ennyire irigy lennék, ha egy férfiről lenne szó? Három itthon töltött év után ennyire beszűkült volna a világ? És jött újra a sárgulás: persze hogy beszűkült, könnyű férj meg gyerekek nélkül, tele pénzzel utazgatni a világban. Biztosan másoknak is jót tenne egy év, hogy megtalálja önmagát, de a többség számára ez kivitelezhetetlen. Hogy minden csak döntés meg egyéni elhatározás kérdése lenne - ez pedig túl amerikai gondolat nekem.

eat_pray_love2.jpgAmikor néha sikerült félretenni a személyes vívódásaimat, akkor élveztem az írónő gördülékeny, könnyed stílusát, el-elmosolyodtam az egész jó humorán, vagy éppen érdeklődve szedegettem az elejtett kulturális morzsákat. Ám amilyen kellemes volt kiszakadni a saját valóságomból és belefeledkezni a gyönyörű helyszínekbe, a színes emberkavalkádba, annál fájóbb volt a visszatérés a szürke, mindennapi teendők közé. Egyik pillanatban még az írónő mellett lógattam a lábam a tengerbe egy halászhajóról, a másikban pedig épp a borsólevest kellett berántanom. És nem, a konyhába nem követett sem Gilbert, sem a szellemisége, de a leves kavargatása közben mégiscsak felidéztem azokat az emlékezetes pillanatokat, amiknek életem során tényleg a részese voltam, és reménykedve vártam azokat, amiket még tartogat számomra a jövő.

A bejegyzés trackback címe:

https://litfan.blog.hu/api/trackback/id/tr2316574174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása