"The wider we read the freer we become." /Jeanette Winterson/

litfan

litfan

Christopher Paolini: Brisingr (2008)

2022. augusztus 31. - Barbie66

brisingr.jpgPaolini tovább ráncigálja a még mindig kitartó olvasókat az innen-onnan összelopkodott fantasy-világába. Ha nem lenne rutinom a számomra teljesen közömbös könyvek átrágásában - amit a bölcsészkaron töltött éveknek köszönhetek - már félredobtam volna az egész Eragon-sztorit. Nagy felelőtlenség lett volna, mert akkora a könyv, mint egy féltégla.

Ahogy közeledik a regényciklus vége, egyre fontosabb és nagyobb horderejű események jönnek (már ha eléggé bele tudod magad élni a történetbe), ezért persze Paolini sem éri be 700 oldalnál kevesebbel. Még mindig odavan a saját kitalált világáért, és most már nem éri be annyival, hogy mindent és mindenkit aprólékosan körülír, nem-nem: feltétlen meg akarja mutatni Alagaesia összes zugát és ezért nem átallja a főhőst, Eragont irreálisan sokat utaztatni - a cselekmény szempontjából sokszor teljesen feleslegesen. Eragon jóformán mást sem tesz ebben a részben, mint utazik egyik küldetésről a másikra, csak azért, hogy beférjen még egy város vagy tájegység a regénybe. A törpék városában elvesztegetett 100 oldal egy az egyben átugorható, ahogy a kardkészítős epizód is. Ezeken annyi látszik, hogy Paolini elvégezte a házi feladatot, vagyis alaposan felkészült például a fegyverkovácsolás mikéntjéről, de aztán ezt a tudást már nem tudta szervesen beépíteni a történetbe. Így aztán ezek az epizódok csak úgy lógnak a levegőben. Tolkien ezeket szépen elpakolta volna hátra a függelékbe, ha már nem volt szíve kihagyni őket.brisingr2.jpg

A mérhetetlen szószaporítás azért volt különösen kellemetlen, mert rávilágított arra, hogy Paolini-nek bizony nincs kiforrott stílusa. Az egész szöveg steril, egyhangú, érzelemmentes, Paolini nem ábrázolja a szereplők érzéseit, hanem leírja, hogy ezt és ezt érzik.

Egy pozitívum azért mégis akadt, mégpedig a fantasy műfajban általában csak lekaszabolásra váró népcsoport, az urgalok (=orkok) bemutatása, kultúrájuk megismerése. Meglepetés volt Saphira, a sárkány nézőpont-karakterként való debütálása is, mégha csak nyúlfarknyi fejezetek is jutottak neki (bezzeg a nyavalyás kard hosszú oldalakon át készült).

Annyi szufla azért volt a történetben, hogy átlendítsen a számtalan holtponton, de ez nem a könyv érdeme, hanem az én kitartásomat dicséri.

A bejegyzés trackback címe:

https://litfan.blog.hu/api/trackback/id/tr7917920921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása