Annyi megközelítésből olvastam már az emberiség önpusztításáról, annyian jósolták már civilizációnk végnapjait, hogy azt gondoltam, Lorenz műve nem okozhat már semmiféle meglepetést. Ha tartalmában talán nem is, megjelenésének idejét tekintve mindenképp. Az osztrák zoológus, etológus kerek 50 évvel ezelőtt írt olyan társadalmi jelenségekről, amik akkor még épp hogy kicsíráztak, mostanra viszont bőven szárba szökkentek, sőt, gyilkos indáikkal fojtogatnak bennünket. Tette mindezt olyan természettudományos megalapozottsággal, ami kellő súlyt ad mondandójának, sok esetben viszont az olvasmányosság látja kárát.

Nincs más hátra, mint szépen elsorolni a "már Lorenz is megmondta, hogy..." kezdetű mondatokat, amikből világosan látszani fog az osztrák tudós éleslátása és korunk szomorú valósága is. Kezdjük rögtön azzal a megállapítással, hogy az emberiség lassan kinövi ezt a bolygót, és a túlnépesedés egyre komolyabb problémákat fog okozni. Lorenz a természeti erőforrások elhasználása mellett az emberek viselkedésére gyakorolt negatív hatásokat emeli ki. Az egyre növekvő népsűrűség miatt egyre agresszívabbakká válunk, embertársainkat csak mint arctalan tömeget érzékeljük. Mindennapjainkból szép lassan kiveszik az odafigyelés, az empátia, egymás segítése - ahogy szociálpszichológiai kísérletek is bemutatták, ha egy ember rosszul lesz, annál kisebb a valószínűsége, hogy valaki odamegy hozzá segíteni, minél többen veszik körül. A kölcsönös felelősség annyifelé osztódik, hogy az egyének már nem is érzékelik magukban. 

Mindenhol tömegek vesznek körül bennünket, és hiába társas lény az ember, szüksége van a magányra is. Paradox módon azonban félünk egyedül lenni, ahogy Lorenz fogalmaz, elmélyülni saját magunkban, és rögtön valami "zaj" kell, ami a belső hangokat elnyomja. Erre a szükségletre csapott le a média, és ontja magából a ricsajt: show-műsorokat, valóságshow-kat (hogy a vágyott magányunkban másokat kukkolhassunk), bulvárlapokat, sablonfilmeket és legújabban a közösségi média platformokat. Lorenz biztosan jót mosolyogna, ha látná, milyen kedélyesen csevegünk egymással Facebook-on, Twitteren, Instán, miközben élőben nem is köszönünk egymásnak. A média hatását ő a dogmák terjesztésében figyelte meg, és jutott arra a megállapításra, hogy egyre inkább a tömegek manipulálására használják - pedig hol voltak akkor még a hamis profilok, az álhírek és társaik.

Érdekes volt arról is olvasni, hogy a sokat hangoztatott technikai fejlődés milyen evolúciós hátulütőkkel járhat. Ha minden nehézséget, veszélyt, betegséget, kihívást kiváltunk valamilyen eszközzel, találmánnyal, oltással vagy applikációval, fennáll a veszélye, hogy teljesen elpuhulunk fizikailag és mentálisan is. A jóléti társadalomban élők fel sem fogják, milyen kényelem és létbiztonság veszi körül őket, életükből hiányzik a legkisebb kellemetlenség is, pedig Lorenz szerint ezek legyőzése jelent igazi örömöt. A fizikai kihívások mellett a szellemiek is eltünedeznek: rég nem olvas már senki vaskos köteteket, amik megdolgoztatnák a képzelőerejüket, hanem beérik az elme rágógumijával, a készen kapott képekkel a filmeken. Lorenz ezt nagyon veszélyes tendenciának tartja, hiszen fajunk védtelenné, kiszolgáltatottá válik a legcsekélyebb nehézséggel szemben is.

Lehetetlen nem észrevenni a párhuzamot Lorenz 50 évvel ezelőtti megállapításai, néhány klasszikus disztópia és a 21. század mindennapjai között. Mintha a 20. század elején az irodalomban megjósolt jelenségek a 20. század közepére tudományos hátteret nyertek volna, végül pedig a 21. századra meg is valósultak.