Minden szempontból monumentális mű: méretét, terjedelmét, a cselekmény által felölelt időszak hosszát és a szereplők számát tekintve is. Leginkább Ken Follett regényeivel mutat hasonlóságot, de azért bőven vannak eltérések is a két angol szerző között.
Rutherfurd a francia főváros több évszázados történelmét szövi egybe hősei sorsának alakulásával, akiket a társadalmi osztályok széles palettájáról válogatott össze. A fő cselekményszál a 19. század végén indul, és a 20. század második felében ér véget, de a lineáris történetmesélést folyton megszakítják a visszaugrálások több évszázaddal korábban élt ősökhöz, ezért hol az 1200-as években találjuk magunkat, hol a francia forradalom idején, hol a Napkirály korában. A mellékelt családfák nagy segítséget jelentenek a szereplők őseinek és leszármazottainak beazonosításában, de ezáltal mindig ki is zökkentem a fő történetszál eseményeiből. Nem kis agymunkát jelentett újra meg újra összerakni, hogy éppen kinél és mikor járunk, ráadásul hiányoztak a Follett-nél olyan bosszantó, a folytatáshoz mégis remek motivációt jelentő "cliffhanger"-ek, vagyis a fejezetek végére hagyott váratlan fordulatok. Rutherfurd sokkal nyugodtabb, ráérősebb olvasásélményt kínál, nincs az az érzésem, hogy most azonnal végig kell rohannom mind a 800 oldalon.
Az egész regény sokkal intellektuálisabb, sokkal több leíró rész található benne, ami szintén megakasztja a cselekményt, de hát ezzel a címmel ne csodálkozzunk, hogy maga Párizs is főszereplővé lép elő. Ott lehetünk az Eiffel-torony építésénél, bekukkanthatunk a Moulin Rouge félhomályos páholyaiba, nyomon követhetjük a város fejlődését az évszázadok során. A francia történelem minden nagyobb eseményét érinti a regény, és számos ismert történelmi személyiség, művész is említésre kerül, Villon-tól Victor Hugo-n át Napóleonig. Ez a monumentális vállalás azonban áldozatokkal jár, jelen esetben a szereplők sikerültek kissé elnagyoltra. Bár a társadalom minden szegmenséből válogatta össze őket a szerző, tehát vannak nemesek, nagypolgárok, munkások is, mégsem érezni köztük akkora különbséget. Beszédmódjuk, szófordulataik nem árulkodnak származásukról, az pedig végképp különös, hogy mindegyikük a francia történelem és művészetek szakértője, és a legegyszerűbb gyári munkás is képes bármikor kivágni egy akadémiai székfoglalót Párizs építészetéről.
Rutherfurd egyértelműen szócsőnek használja karaktereit, akiknek az a dolga, hogy megfelelő helyen és időben legyenek, hogy az adott történelmi korszakhoz, eseményhez elmondhassák a legfontosabb tudnivalókat. Bár nem ismerek egy párizsi lakost sem, gyanítom, hogy ott sem mindenki történész, ezért ezt elég komoly hibának tartom a könyvben. Ezt leszámítva viszont csodálatos időutazást kínál, egy szépséges történelmi-kulturális tablót, ami egy laza cselekménnyel összekötve remek szórakozást és intellektuális feltöltődést nyújt.
