Ismét erőt vett rajtam az irodalmi sznobizmus, ezért belevágtam a reneszánsz angol irodalom meghatározó művébe, ami óriási jelentőséggel bírt a későbbi korok számára, olyannyira, hogy még maga Shakespeare is gúnyt űzött belőle. Belevágtam, aztán gyorsan győzött az irodalmi "prolizmus", és beláttam, hogy én ezt az 500 oldalnyi szöveghegyet bizony sosem fogom elolvasni. Kulturális jelentőség ide vagy oda, ez a könyv nem más, mint szellemi önkielégítés, és mint ilyen, csak a szerzőjének lehet élvezetes - az olvasónak inkább kellemetlen élmény.

Az ifjú Euphues "kalandjairól" olvashatnánk, ha éppen ki lehetne hámozni őket abból a közhely- és idézetgyűjteményből, amibe nagy gonddal becsomagolták őket. Görögországban (hol máshol?) jártában-keltében emberekkel találkozik, háromoldalas monológokkal próbálják egymást meggyőzni nagyon fontos dolgokról, meg talán szerelmes is lesz, de a szóvirágokból ez is csak nehezen derül ki. 

John Lyly műve tehát hiába alapvető fontosságú az angol irodalmi nyelv kialakulása szempontjából, attól még nem lesz jó olvasmány.