Passuth ezúttal nem ásta bele magát egy ország adott korszakába, vagy egy történelmi személy aprólékos életrajzába - most kissé messzebbről és felületesebben közelítette meg témáját, így műve sokkal vázlatosabb és rövidebb is a megszokottnál. A nagy földrajzi felfedezések 20 évvel korábban már alapjául szolgáltak egy regényének (Esőisten siratja Mexikót), de akkor is belemélyedt Cortés és Mexikó szövevényes történetébe. Ezúttal viszont a francia Bougainville világkörüli útja inkább könyvének fő szála, ami alapot ad a korabeli felfedezések és társadalmi vonatkozásaik rövid felvillantására.
Ebből a kényelmes távolságból remekül látszik a földrajzi felfedezések minden hozadéka: a bonyolult társadalmi folyamatok, gazdasági átalakulás, a hatalmi viszonyok átrendeződése. Ezúttal kisebb hangsúlyt kap a hódítások véres oldala, sőt Bougainville útja kifejezetten békésnek mondható. Passuth külön felhívja a figyelmet a felfedező humanista szemléletére, az őslakosok elfogadó és kíváncsi megközelítésére. Tahiti, ez a paradicsomi sziget elkápráztatja a francia tengerészeket, akik már hosszú hónapok óta bolyongtak az ismeretlen, távoli vizeken. Bougainville naplójának egész hosszú részeit emeli át Passuth, így első kézből olvashatjuk két civilizáció találkozását, melyeket több ezer kilométer, egy egész világ választott el eddig egymástól. A nyelvi és kulturális különbségek áthidalásában nagy szerepe van a matrózok türelmének és emberszeretetének, amit Bougainville a legénység minden tagjától megkövetel.
Mégis számtalan kérdés fogalmazódik meg az emberben ezt az óriási jelentőségű úti beszámolót olvasva, mert bármennyire is becsülendő a francia felfedezők humanizmusa, nem lehet nem észrevenni a kissé leereszkedő, gyámolító hangot, amivel a szigetek őslakóiról szólnak. Bár kíváncsiak a helyiek szokásaira, vallására és nyelvére, minduntalan megmosolyogják azok (szerintük) kezdetleges, primitív voltát. Visszatérő motívum a különböző szigetek lakóinak külső jellemzése, sőt megnyerő vagy éppen taszító külsejük alapján döntötték el róluk, hogy jó- vagy rossz szándékkal közelítenek feléjük. Persze közös nyelv híján kevés fogódzó akadt ami alapján dönthettek volna, de mai szemmel ez a tárgyiasítás netovábbja.
Mindig elcsodálkozom az emberiség - azon belül is főleg a nyugati civilizáció - mérhetetlen arroganciáján, amikor más kultúrákkal találkozik. Honnan ez az önhittség, ami szerint minden más népnél műveltebbek, okosabbak, jobbak vagyunk? Miért kell rögtön a saját berendezkedésünket, kultúránkat ráerőltetni olyan társadalmakra, amik köszönik szépen, de teljesen jól megvoltak nélkülünk évezredeken át. Nyilván emögött is csak egy okot találunk: "pénz, pénzecske...". A nagy földrajzi felfedezések legfőbb mozgatórugója a nyersanyagforrások és földterületek megszerzése volt, az anyagias hódítók mellé csak kevés humanista néprajzkutató fért fel a hajókra.
Visszatérve Bougainville-re és expedíciójára, Passuth nem marad adós a francia felfedező utóéletével, ami szintén nem mondható átlagosnak. Számtalan hajós kaland, kegyvesztettség és menekülés után életének alkonyára megkapja a hőn áhított elismerést ami arányos Föld körüli útjának jelentőségével - ő is egyike lesz azoknak a ritka tudósoknak, akiket még életükben megbecsülnek.
