Zola regénye számomra a nők teljes kizsákmányolásának ábrázolása, mely most éppen Párizsban, a 19. század végén játszódik le a társadalom alsó rétegeiben. Adott egy lány, aki a szebb jövő reményében Párizsba szökik élete első szerelmével, aki történetesen üti-veri, csinál neki 2 gyereket, és elveszi az összes pénzét, amiből nagylelkűen vesz neki néhány ajándékot. Persze a lány belefárad a gyereknevelésbe és a robotba, ezért nem jut ideje magára - erre a férje megcsalja, majd lelép egy "morálisan ingoványos" nővel. A lány magára marad két gyerekkel, de ekkor kezdődik élete legjobb időszaka: sokat dolgozik, de a pénzt már nem veszik el tőle, ezért lassan gyarapodik, rátalál az igazi szerelem... Majd persze ez a férj is tönkretesz mindent, lebetegszik, de annyira megtetszik neki a henyélés, hogy felépülése után sem megy vissza dolgozni, eltartatja magát. A nő még így is valóra váltja nagy álmát, és nyit egy mosodát, amit kemény munkával fenn is tart. Így telnek az évek, amikor visszatér az ex-férj, összebarátkozik a jelenlegivel, és ketten elisszák-elmulatják a nő összes pénzét. Végül a teljes lezüllés állapotába kerül férj és feleség, előbbi a sok ivástól megőrül, utóbbi kénytelen lenne áruba bocsátani testét, ha kellene még valakinek. Ez a rendkívül elkeserítő folyamat az emberi tunyaság és elbutulás példája is lehetne, annak az ábrázolása, hogy a nagyravágyás, a felsőbb osztályok utánzása és a mértéktelenség hogyan teszi tönkre az embert. Sajnos manapság is ismert ez a jelenség, elég nyilvánvaló a hasonlóság a magukat túlvállaló hitelesekkel, akik a józan eszüket és ítélőképességüket elnyomva, túl nagy terhet vettek a vállukra.