Marquez olyan művet alkotott, mely egy rendkívül nehéz témát ízlésesen, sőt szórakoztatóan tud feldolgozni. Az öregkori szerelem (és szex) talán még mindig tabunak számít, mégis helye van az életünkben, csakúgy, mint egyéb testi késztetéseknek. A regényben ezek a testi, "alantas" szükségletek együtt jelennek meg a legmagasztosabb érzésekkel, ezáltal érzékeltetve mindkettő létjogosultságát. Sajnos az amerikai, erősen kilúgozott filmadaptációban nem merték ledönteni ezeket a tabukat, és az utolsó jelenetekben is gyönyörű, fiatal színészek szerepelnek - idősebbnek maszkírozva. Ez az önmagát és bármiféle emelkedett, plátói érzést nem túl komolyan vevő világnézet szinte felüdülés a sokszor túlságosan filozofikus, az élet testi alapjait figyelmen kívül hagyó európai hagyományhoz képest.

A fent említett kontrasztok mellett a könyv másik nagy erénye, hogy rendkívül erős az atmoszféra-teremtő képessége: a sorokat olvasva az ember elmerül az egzotikus városok, házak és emberek forgatagában, szinte érzi, látja és szagolja a dél-amerikai helyszínek sajátos légkörét. Ezért, bár kissé nehéz olvasni a művet, nehéz kiszakadni is belőle, ami mindenképp letehetetlenné teszi.