Ez az a regény, aminek bár rengeteg olvasata létezik (tekinthetjük szerelmi történetnek, horror-regénynek, vallásos-történelmi műnek vagy társadalomkritikának), mégis ugyanoda lyukadunk ki a történetszálak végén: a szabadság, a saját életünk irányításának joga mindenkit megillet, és senki sem foszthatja meg tőle a másikat - semmiféle vallási vagy politikai ideológia által megindokoltan. Természetesen ez a fő motívum tette a regényt Bulgakov számára életveszélyessé - a Szovjetunióban nem volt divat a szabad gondolkodás, még az ötletét is súlyos megtorlások követték. Persze a mai fiatalságnak nehéz elképzelni, milyen lehetett az élet az 50-es, 60-as években, amikor egy rossz mondatért éveket tölthetett valaki Szibériában (jobb esetben), amikor nem lehetett tudni, ki figyel meg és jelent fel vagy amikor a tisztségeket nem tehetség, rátermettség, hanem a hízelgés mértéke alapján töltötték be. Ebbe a közegbe csöppen bele a természetfölötti, a Sátán és kísérői formájában - el lehet képzelni, hogy a jól bejáratott társadalmi gépezetben ez micsoda fennakadást okozott. Az abszurd jelenetek közepette azonban kibontakozik főhőseink - a címszereplők - keserű története is, ami számos ponton párhuzamot mutat Bulgakov életével. Míg hőseinek megadatik az, hogy elmenekülhessenek a korszakból, ami nyilvánvalóan az életükre törne, Bulgakovnak ez nem sikerül, és rendkívül fiatalon, súlyos betegség után meghal, művét befejezetlenül hagyva.