Nagy magyar regényírónk újabb könyve a szabadságharc előtti időkbe visz el minket, a reformkor kibontakozása körüli társadalmi forgatagba. Megismerkedhetünk a nemesség minden képviselőjével: a változások elől fejüket homokba dugó, minden újítást ellenző földesurakat, a külföldön tetszelgő, jellemtelen és magyart alig beszélő divatifjakat, és azt a kevés hazafit, aki e két hozzáállást ötvözi, és a külföldi eredményeket át akarja ültetni, meg akarja honosítani itthon is. 

Persze nem csak politikáról van szó a kötetben, az nem is vallana Jókaira, bőven akad szerelem és ármánykodás is. Végigkövethetjük Fanny sorsát (aki természetesen gyönyörű, és jó és kedves... egyszóval tökéletes), hogyan mentik meg a megszégyenüléstől azzal, hogy férjhez adják egy öreg, gazdag földesúrhoz. Mert bizony így ment ez akkoriban: egy nő addig nem volt teljes értékű, míg valaki át nem vállalta a felügyeletét a családjától (azaz míg férjhez nem ment). Az nem számított, hogy szereti-e a férjét, vagy hogy megcsalja-e, a külvilág számára minden el volt rendezve. 

A nők szerepét is tökéletesen bemutatja Jókai, hiszen főhősei mind csodaszép virágszálak, akik előtt férfiak nem beszélnek unalmas, komoly dolgokról, akiket mulattatni, szórakoztatni kell, és akik teljesen passzív személői életük  alakulásának. Egyszóval gyerekként kezelik őket, és körülbelül annyi joguk is van. 

Mindent összevetve érdekes élmény az akkori Magyarországról olvasni, látni miként éltek, hogyan gondolkodtak az emberek, de éppen ezért örülök is, hogy azok az idők már elmúltak.