Még egy Jókai, még egy kötelező olvasmány. A nagy hazafias hevület lecsengett, szelídült, sőt, a regény nagy része nem is magyar földön játszódik. Kitekinthetünk Törökországba, Szerbiába de még Brazíliába is, mindegyik helyszín egyformán izgalmasnak és egzotikusnak tűnik az író zseniális leírásaiból. Mégis, valamennyi helyszín közül a legkedvesebb számomra a "senki szigete": titokban mindenki vágyik egy olyan helyre, ahol egyedül, vagy legközelebbi szeretteivel lehet, háborítatlanul, távol politikától, kötelességektől és a társadalom egyéb láncaitól. A gazdagok megtehetik, hogy vesznek maguknak egy ilyen menedéket, nekünk, egyszerű embereknek marad a könyv fölötti ábrándozás Robinsonról és társairól.

A társadalom napi ügyeiből, a politikából való kivonulás nem csak a helyszíneken, hanem a cselekményen is meglátszik: nincsenek csaták, szónoklatok vagy nagy államférfiak - maradnak a kereskedők, munkások egyszerű mindennapjai, a családok életképei. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy középszerű, vagy unalmas regényt kell olvasnunk - Jókai a hétköznapok leírásába is belecsempészi a tőle megszokott pátoszt és végletességet, így láthatjuk ezeket a dolgokat is teljesen új szemmel.