A kíváncsiságom megint legyőzte az előítéleteimet, és mint ahogy az ilyen felkapott, "bestseller" könyvekkel lenni szokott, megint csalódnom kellett. Túl egyszerű lenne a könyv sekélyességére, egyszerű nyelvezetére, vagy kidolgozatlan karaktereire hivatkozni - egy pornófilmet sem a filmművészeti pallérozódásért néz meg valaki (a hasonlat egyáltalán nem túlzás!). A fordítás silányságát sem róhatom fel a regénynek - eredetiben olvastam (bár nehéz szó nélkül elmenni a Kings of Leon=Oroszlánkirály megfeleltetés mellett). 

A legnagyobb problémám a 18 és 40 év közötti nők kedvencével ugyanaz, mint az Alkonyat-sorozattal: egyszerűen irritál, ha egy férfi karaktert ennyire felmagasztalnak, a végtelenségig ajnároznak. Bár ennél a könyvnél legalább tovább jutunk egy csókjelenetnél - SOKKAL tovább, mégis... hiányzik az az alapvető méltóság, büszkeség főhősnőnkből, amitől még komolyan vehető lenne. Ha valakire rá kell szólni, hogy ugyan vegyen már levegőt, mert tátva maradt a szája a férfi "szépségétől", az már bizony szánalomra méltó. E. L. James voltaképpen nem tett mást, mint egybegyúrta a nők leggyakoribb szexfantáziáit, megalkotva a tökéletes férfit. Ez az ideál nem csupán tökéletes testtel bír, hanem iszonyú gazdag is - naná, mennyivel romantikusabb helikopteren érkezni egy randira, mint a 7-es busszal - és ráadásul még egy lelki roncs is, így persze beindulhat a "mellettem biztos megváltozik"-ösztön is.

Nekem már csak az nem világos, hogy ennyi női olvasó közül egynek sem tűnt fel, hogy mennyire ki van szolgálva az ízlésük, hogy tényleg csak azt kapják, amit olvasni/látni/átélni akarnak? Hol marad a "küzdés" a könyvvel, a főhőssel, az események miértjeivel? Hol marad az elgondolkodtatás? Bár, valójában elgondolkodtató, miért vagyok mégis kíváncsi a trilógia másik két részére is...