Mit lehet elmondani egy könyvről, ami azzal kezdődik, hogy próbál lebeszélni az elolvasásáról? Vagy aminek a főhőse éttermekben fulladást színlelve pénzt fogad el az őt megmentőktől? Vagy amiben ugyanez a főhős szexfüggő nőkkel folytat üres, lelketlen viszonyt? Vagy pedig ahol szintén ugyanez a főhős minden nap a kalodába zárt barátja mellett strázsál a munkahelyén, 1734-ben? Egyszerűnek biztosan nem neveznék egy ilyen regényt, sem pedig könnyen fogyaszthatónak. Mégsem éreztem azt, hogy küzdenem kell vele, nem volt ott az erőszakos tudálékosság, az öncélú művészkedés, mint sok más kortárs vagy modern szerző esetében. Bár Palahniuk-tól ez az első könyv, amit olvastam, rögtön kiérződött a sorok közül a szórakoztatás vágya, de közben sikerült el is gondolkodtatnia.

A fentebb emlegetett főhősre, Victor Mancini-ra ugyanis tökéletesen illenek a korábbi tények, de azoknak az ellenkezője is. Vagyis azért veri át a gyanútlan megmentőit, hogy a tőlük kicsalt pénzből édesanyja kórházi számláit fizesse. Azért jön hozzá hétfőnként X, szerdánként Y, péntekenként meg Z, mert Victor maga is elköteleződési problémákkal küzd, és csak a szex határozza meg a kapcsolatait. Végül pedig azért figyel szerencsétlen barátjára a munkahelyükön, mert egy történelmi témájú, kosztümös vidámparkban dolgoznak, ahol a legkisebb kihágás (pl: nem korhű ruha viselése) korhű büntetéssel jár (pl: kaloda). Ez a kettősség egyetlen dologra vezethető vissza, mégpedig Victor gyerekkorára, ami, ahogy a visszatekintésekből kiderül, egyáltalán nem volt idilli. Mentálisan labilis édesanyja folyton visszalopta őt a róla gondoskodni próbáló nevelőszülőktől, hogy aztán keresztülráncigálja az országon. A kis Victor út menti motelekben, éttermekben és lopott kocsikban nőtt fel, anyja furcsábbnál furcsább összeesküvés-elméleteit hallgatva. Csoda, hogy egy normális emberi kapcsolatokra képtelen, már-már diszfunkcionális felnőtt vált belőle?

Valahogy mégsem keserű szájízzel olvastam a könyvet, a sok abszurd, vicces helyzet, a frappáns gondolatok kellően ellensúlyozták Victor gyerekkorának tragikumát, arról nem is beszélve, hogy a szerző egy percig sem "sérültként", vagy "fogyatékosként" ábrázolta hősét, hanem olyan emberként, aki a hátrányos helyzetéből fakadóan más, alternatív megoldásokat kénytelen kitalálni az életben maradáshoz. Victor bár a társadalom peremén egyensúlyoz, sosem akar bekerülni a fősodorba, az ő számára a boldogság is alternatív. Miután pedig többszörösen felülírja saját identitását, és felszabadul anyja mérgező jelenléte alól, talán végre esély nyílik számára, hogy ezt meg is szerezze.

Palahniuk meglepetés-szerző számomra, igazi kellemes csalódás, aki friss látásmódjával, eleven stílusával, szókimondó, de okos humorával azonnal kedvet csinált a következő művéhez.