Még egy fontos hiánypótlás: bár sok helyen kötelező olvasmány, Ottlik híres regénye eddig nem került a kezembe - bár elképzelhető, hogy korábban nem is tetszett volna, vagy legalábbis nem tudtam volna értékelni. Nem adja magát könnyen, csak egy nagy adag kitartással lehet megszokni a csapongó, az időben ide-oda ugráló narrációt, az ismétléseket és azt a megmagyarázhatatlan sivárságot, ami minden egyes lapról árad. Mikor azonban az olvasó megérti, hogy mindez voltaképpen a katonaiskolában töltött évek hangulatának pontos leképezése, akkor rátalál a könyv rejtett, apró, de alapvető szépségeire. 

Ebben az iskolában megtalálható minden, ami miatt a katonaságot teljesen feleslegesnek és veszélyesnek tartom. Az egyén teljes kiszolgáltatottsága a feletteseinek és az idősebbeknek, a rengeteg megaláztatás, a "megtörés", az egyediség és a gondolkodás üldözése. Sajnos csak hatalmas akaraterővel és erkölcsi szilárdsággal lehet megállni, hogy az ember ne tagozódjon be - hiszen itt minden a bosszúra épül: a felsőbbévesek nyomorgatják a kisebbeket, akik felnőve az utánuk következőkön állnak bosszút - tökéletes önfenntartó rendszer. Szerencsére akadnak olyanok is, akikkel nem tudnak mit kezdeni, akikről "leperegnek" az értelmetlen, nevetséges szabályok, és aki képes társainak is megmutatni a tanulóévek szép pillanatait, azokat az élményeket, amikért érdemes embernek maradni ebben a lealjasító rendszerben - és akikre végül bajtársainkként emlékezhetünk.