A széles körben népszerű, klasszikus sci-fi író egyik alapművét olvastam épp el, ám ez csak egy szelete az Asimov-univerzumnak. Rövid történetek illusztrálnak egy-egy erkölcsi-tudományos problémát egy olyan jövőbeli társadalomban, ahol robotok és emberek élnek együtt, különleges, egymásnak kiszolgáltatott kapcsolatban. Kezdetben csak egyszerű háztartási eszközként jelennek meg ezek a szerkentyűk, ám a későbbi történetekben egyre komolyabb szerepet töltenek be életünkben, végül egész bolygónk és civilizációnk irányítását átveszik, rideg algoritmusokkal kalkulálnak egy idilli és békés jövőt.

Bár Asimov jóslatai sokszor túlzóak (sajnos még nem űrhajókkal repdesünk autók helyett), számos érdekes kérdést vetnek fel. Ezeket azonban száraz logikai dilemmákká csupaszítja, az emberi tényezőket (érzelmek, félelmek, gyengeségek) teljesen figyelmen kívül hagyva. Ez a ridegség nehezen olvashatóvá, kevésbé élvezetessé teszi a könyvet, emiatt azonosulni sem sikerül a karakterekkel, csak az érzés marad, hogy a saját, jelenkori társadalmunknak épp elég gondja-baja van, minek ártsam magam egy elképzelt világ ügyeibe?