Follett egy újabb zseniális regényben ismét elrepít minket A katedrális helyszínére, Kingsbridge-be. 200 év telt el a világsikerré vált első rész cselekménye óta, amihez csak néhány laza szállal kapcsolódik - a felszínen. Valójában számos hasonlóságot lehet felfedezni a két regény között, ami természetesen fakadhat az író stílusából is. Egyik főszereplőnk ismét egy erős nő, aki nem hajlandó elfogadni a társadalom által kijelölt sorsát, és ahelyett, hogy férjhez menne vagy gyerekeket szülne, képezi magát, hogy másokon segíthessen - ehhez azonban le kell mondania szerelméről. Másik főhősünk egy elszegényedett nemesi család fia, aki nem túl jóképű, nem is feltűnő jelenség, viszont rendkívül intelligens és tehetséges építész. Az ő útja sem egyszerű, hiszen újra és újra be kell bizonyítania igazát az idősebb és konzervatívabb mestereknek, feljebbvalóinak, akik irigyen szemlélik forradalmi újításait.

Rajtuk kívül persze számos más karakter sorsát követhetjük nyomon, ki jobban, ki kevésbé részletesen kidolgozott személyiséggel, háttértörténettel rendelkezik, ám az biztos, hogy mindig értjük, hogy ki mit és miért tesz, gondol vagy érez, hiszen Follett már-már szájbarágós pontossággal írja le ezeket. Sokszor viszont éppen ezért sikkad el a lényeg: mitől lesz valaki alapvetően gonosz, rosszindulatú és bosszúálló? Ezek vajon veleszületett tulajdonságok, vagy az átélt események, tapasztalatok hatására alakulnak ki az emberben?

Már ennyi is elég lenne egy izgalmas történethez, Follett azonban nem éri be a puszta intrikával, a középkori díszlet megelevenedik, és szörnyű valósággá válik - kitör a pestis. Az ilyen krízishelyzetben mindenki leveti álarcát, és kiderül, milyen is az igazi jelleme. Akad, aki csak saját magával törődve menekül, és olyan is, aki a halálos veszéllyel nem törődve segít másokon - végül elnyeri méltó jutalmát ez is, az is.