Mit adhat egy történet egy angol családról, aki szedi a sátorfáját és meg sem áll Korfu szigetéig? Mit nyújthat egy könyv, amiben a legalapvetőbb kérdések (miből élnek?, hol az apuka?) sincsenek tisztázva, a cselekmény helyett pedig csupa táj- meg állatleírásokat olvashatunk? A válasz egyszerű: felhőtlen szórakozást. Az állatbolond kisfiúból állatbolond felnőtté váló szerző önéletrajzi regénye, bár hemzseg a hiányosságoktól, mégis egységes, vidám egészet alkot. 

Durrell könyvéből árad az életöröm, a természet szeretete és a teljes nyugalom. Családja finoman szólva nem normális, a hétköznapi problémák talán el sem jutnak a tudatukig, boldog gondtalanságban töltik napjaikat a szigeten. A családtagokon kívül Korfu állat- és növényvilága a kötet másik főszereplője, érzékletes leírások töltik meg a cselekménynek szánt helyet. A kis Gerald a legundorítóbb csúszómászóban is megtalálja a szépséget, türelemmel és korát meghazudtoló bölcsességgel szemléli az őt körülvevő természetet. A legérdekesebb egyedeket persze haza is viszi, testvérei nem kis bosszúságára. Lassan az egész villa egy óriási állatmenhellyé alakul, aminek közepén az anyuka vendégségeket szervez, vacsorákat ad - el lehet képzelni mekkora felfordulás lesz ebből. A család még a legnagyobb kavarodásban is megőrzi brit hidegvérét, és ami a leglényegesebb - a humorérzékét. Az egész könyvet átlengi ez az ártatlan humor, szóval csak az vegye a kezébe, aki nem riad vissza a vicces helyzetektől, néhány különös teremtménytől és a hamisítatlan görög életérzéstől.