Az írónő a már jól bevált sémát követi, és ismét egy világhírű művészt helyez regénye középpontjába. Vermeer és a festészet helyett most William Blake és a költészet adja meg a plusz löketet a cselekményhez. Azonban a zseniális költő-könyvkötő-rézmetsző sem képes elvinni a hátán az egész történetet, ha az ennyire érdektelen és mesterkélt. A körülötte élő, dolgozó és szenvedő figurák esetlegesek, problémáik elnagyoltak, konfliktusaik hamisak. Hiába fest az írónő érzékletes képet a 18. század végi Londonról, szereplői nem válnak élővé, nem elég hitelesek. 

Valószínűleg az arányok borultak fel a könyvben, illetve nem sikerült eldönteni, hogy minek is szánják. Történelmi tablónak, korrajznak kevés, nem elég alapos, romantikus regénynek viszont túlzottan részletes. Bár klasszisokkal jobb bármelyik Danielle Steel vagy Vavyan Fable írásnál, William Blake és London megjelenítése pedig óriási pluszpont részemről, még így sem üti meg a mércét. Marad egyszer olvasós, álintellektuális, "sokat markol, keveset fog" regénynek.