Egy újabb félbehagyott könyv... körülbelül az egyharmadáig bírtam, de annyira nem esett jól a lelkemnek, hogy inkább nem kínoztam magam vele tovább. Az Amerikai psycho ehhez képest egy tündérmese volt, és akkor még nagyon enyhén fogalmaztam. Nem tartom magam különösebben prűdnek, sőt, szeretem, ha egy könyvben pikáns fűszerként megjelenik az erotika, a szexualitás - de ha az alapvető hozzávalók helyett egy étel csak és kizárólag fűszerekből áll, az bizony gyomorrontást eredményez. 

A kerettörténet egy nagyon eltorzított, a végletekig romlott Dekameron-klisé: egy csoport férfi, nő és gyerek elzárkózik egy kastélyba, és mindenféle történetekkel szórakoztatják egymást. Míg azonban Boccaccio könyvét átjárja a humanizmus pozitív életszemlélete, addig Sade márki az emberi brutalitás és lealjasodás példáit tárja elénk. Undorító, naturális részletek, vulgáris nyelvezet és az emberi lények tárgyiasítása - ezek a botránykönyv fő jellegzetességei, amit a közepétől már csak vázlatos formában állított össze a márki. A négy főszereplő aprólékos gonddal szervezi meg a kastélyban töltött időszakot, "meghallgatásokon" válogatják ki a legmegfelelőbb alanyokat alantas céljaikhoz, akiket nem is vesznek emberszámba. A márki képmutató módon szól ezekről a kifacsarodott ízlésű lényekről (embernek nem szívesen nevezném őket), látszólag elítéli tetteiket, ám vajmi keveset foglalkozik azokkal az ártatlan áldozatokkal, akik csupán mint eszközök jelennek meg ebben a borzalmas történetben. Nem is várhatunk többet egy olyan szerzőtől, akinek nevéből származtatjuk a szadizmus szavunkat...

Egy szó mint száz, bár a könyv ismertetője szerint el kell tudnunk vonatkoztatni a förtelmes jelenetektől, és meglátni benne "a rokokó világ túláradó szexuális fantáziáját", az akkoriban élt emberek iránti tiszteletből ezt inkább mégsem tenném. Pozitív végkicsengésül csak egy észrevétel: Sade márki műve talán árnyalja a mai, modern társadalmat övező, eltúlzott szexualitásra vonatkozó nézeteket.