Tutajos és Bütyök a téli szünetben visszatér a Zala folyó partjára, hogy újabb leckéket kapjanak emberségből. Igen ám, de a legutóbbi kalandjaik óta nagyot fordult a világ: tél lett, és a természet csak most mutatja meg igazi, kegyetlen valóját. Most már végképp nincs helye a hencegésnek, felvágásnak, akaratoskodásnak, mert nyáron legfeljebb leégett az ember a napon, télen viszont az életével is fizethet, ha nem hallgat az okos szóra.

A két fiú a kamaszkor minden édes-keserű gondjával telve érkezik ebbe a brutálisan egyszerű és őszinte környezetbe, ahol nagyon hamar letisztulnak érzéseik és gondolataik. A világ lassan kinyílik előttük, ahogy egyre több társasági eseményen vesznek részt, és a berek, Matula kunyhója észrevétlenül, de egyre jobban háttérbe szorul. Megmarad persze biztos pontnak, egy belső iránytűnek, ami az egyre bonyolultabb gondokon átsegíti őket. 

Az író is - a hosszú téli estékhez méltón - egy kissé melankolikusabb hangvételbe vált át, sokszor elmereng a természet apró, de annál fontosabb eseményein, törvényszerűségein. Nagyobb hangsúly kerül a belső, lelki folyamatokra, mint a kalandokra. Bár mai szemmel olvasva sokszor úgy tűnik, eljárt már az idő Matula vagy István bácsi intelmei fölött, valójában olyan egyetemes igazságok bújnak meg mögöttük, amikre bármilyen korban nagy szükség lehet.