"The wider we read the freer we become." /Jeanette Winterson/

litfan

litfan

H. Balázs Éva, Krász Lilla, Kurucz György (szerk.): Hétköznapi élet a Habsburgok korában (2007)

2018. május 22. - Barbie66

hetkoznapi_elet_a_habsburgok_koraban.jpgA magyar történelemnek ahhoz a korszakához érkeztünk, ami az elmúltakhoz képest (lovagkor, reneszánsz) kevésbé romantikus vagy misztikus, ám annál mozgalmasabb. Soha ekkora fejlődésen nem ment át az ország társadalmilag, gazdaságilag vagy szellemileg. A tudomány végre helyet kapott a hétköznapokban, éreztette hatását az egyszerű emberek életében is. A hős lovagok, bátor vitézek helyét művelt urak vették át, akik szívesen áldoztak vagyonukból az ország fejlesztésére. A világ kitárult, egyre több magyar jutott el külföldre, és minket is egyre több utazó vágyott megismerni. Persze most csupán az érem egyik feléről esett szó, mint minden nagy átalakulás, ez is áldozatokkal járt, és csak igen lassan fejtette ki a hatását.

A könyv fontos hozadéka, hogy rátapint a Habsburgok kettős megítélésére is. Szeretjük őket elnyomókként, gonosz hetkoznapi_elet_a_habsburgok_koraban2.jpgzsarnokokként feltüntetni, ami bizonyos tekintetben igaz is - ám rengeteg fejlesztés az ő kezdeményezésükre zajlott le, ők állnak a számos modernizációs törekvés mögött is. A szigorú, vonalas osztrák habitus bizonyára távol állt a hevesebb vérmérsékletű magyaroktól, és az átláthatóságra, egyszerűségre törekvő állam-berendezkedés köszönőviszonyban sem volt a szövevényes, uram-bátyám alapon működő magyar "rendszertől". Azt hiszem, nem állok messze az igazságtól, ha párhuzamot vélek felfedezni a Habsburgok akkori és az EU mostani megítélése között. Mi, magyarok igen furcsa népség vagyunk: a segítséget, támogatást szívesen fogadjuk, el is költjük, de aztán csak-csak beleharapunk a segítő kézbe, féltve-őrizve függetlenségünket, amit perpillanat (a 18. századtól eltérően) nem fenyeget senki.

A bejegyzés trackback címe:

https://litfan.blog.hu/api/trackback/id/tr5513992572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása