Az írónő utolsó befejezett regénye eddigi munkásságának kikristályosodása mind mondanivalóban, mind pedig stílusában. Rendkívül intelligensen és csípősen mutat rá az angol arisztokrácia felszínességére: bizonyos körökben a rang, a név vagy a kapcsolatok többet érnek, mint az emberi értékek. A külsőségek, a megjelenés vagy a pénz nagyobb hangsúlyt kap egy személy megítélésekor, mint bármi más: így eshet meg, hogy Anne Elliot, a könyv főhősnője nem mehet hozzá szerelméhez, a "nincstelen" kapitányhoz. Anne az egyetlen józan értékíteletű a családjában, apja és testvérei tipikus felszínes nemesek. Ám jaj, a nagy fellengzésben elúszik a családi vagyon, és hirtelen megfordul a kocka: az Elliot család immár nem tudja ugyanazt az életszínvonalat tartani, Anne szerelme viszont egyre feljebb lépked a ranglétrán. Austen már-már szatirikusan ábrázolja a család pálfordulását, ahogy a véleményüket Wentworth kapitány anyagi helyzetéhez igazítják. Először ő nem elég jó Anne-nek, utána pedig Anne nem érdemli meg őt. 

A kor ízlésének megfelelően a cselekmény visszafogott, egy-egy pillantás, gesztus óriási jelentőséggel bír, a regény túlnyomó részét a társalgások, különféle szociális helyzetek leírása teszi ki. A befejezés is tökéletességgel borítékolható, Austen célja talán nem is egy fordulatos történet papírra vetése volt, inkább az angol arisztokrata társadalom "betegségére" hívja fel a figyelmet, mint ahogy korábbi regényeiben is.