Mattia Pascal után egy újabb olasz férfi dönt úgy, hogy márpedig neki muszáj elutaznia, és csapot-papot otthagyva rohanni valami ismeretlen cél felé. Nagy kópénak is hihetnénk regényünk főhősét, ám ezúttal másról van szó: levelet kap édesapjától, amiben közli vele, hogy elhagyta édesanyját, így hát a fiú felkeresi a magára maradt asszonyt. Visszatér szülőföldjére, Szicíliába, ahol fontos felismerések várnak rá. Egyrészt az édesanyjával folytatott beszélgetésekből sok újat tud meg gyerekkoráról, ami teljesen új alapokra helyezi személyiségét, és az emlékek átértékelésére készteti. Másrészt jártában-keltében szóba elegyedik a helyiekkel, akik elszomorító képet festenek a dél-olasz mindennapokról. Szegénység, elnyomás, igazságtalanságok... a szicíliai hétköznapok megszokott elemei. A Milánóból érkező férfi beszámolójából az olvasó előtt is feltárul a hatalmas társadalmi szakadék, ami Olaszország északi és déli része között tátong, és ami bizony még a mai napig is érezhető.

Vittorini burkolt társadalomkritikája bizonyára nem nyerte el a fasiszta vezetők tetszését, így hát kénytelen volt a regény végén Szicíliára, mint szimbolikus helyszínre hivatkozni, és az egész történetet pusztán a képzelet szüleményének beállítani.