Amikor ezer oldal után még mindig egy egész könyvnyi szöveg van hátra, akkor egy regénynek nagyon meg kell fognia, hogy kedvem legyen folytatni. Az is igaz persze, hogy minek akarok én egy trilógiát egyben, megszakítás nélkül elolvasni - azért, mert zseniális! Bár Murakami szorgos hangyaként gyűjtögeti a szavakat, mondatokat, mégis mindegyik a helyén van, az egész szöveg letisztult és kifinomult hatást kelt, akárcsak egy japán lakás. Hiába tűnik úgy, hogy oldalakon át nem történik semmi, ez a "semmi" olyan szép képekben van megragadva, hogy az egy helyben toporgás esztétikai élménnyé válik. Tokió, a hipermodern világváros különleges háttérként szolgál ehhez a történethez, ami egyszerre utópia, romantikus love story és krimi is. A cselekmény szép lassan bontakozik ki, a két főszereplő (Aomame és Tengo) sorsa egyre jobban összefonódik, míg végül kirajzolódik előttünk kapcsolatuk teljes sorsszerűsége. Több különleges, jól kitalált karaktert is megismerünk eközben, bár szerepük nem mindenhol egyértelmű, és akadnak elvarratlan szálak is bőven.

Murakami rengeteg kulturális utalást is beépített elegáns regényébe, versek, zeneművek és egész történetek is helyet kaptak, sőt néhánynak igen fontos, visszatérő szerep is jutott. A szereplők egytől-egyig műveltek, olvasottak, szívesen beszélgetnek irodalomról, zenéről - nekem a fantasy már itt elkezdődött. A regény fontos eleme a gondolatiság, és talán ebben is a legerősebb: fontos témák kerülnek elő, egyszerű, világos stílusban tárgyalva. A nők kiszolgáltatott helyzete a társadalomban, a gyerekkori traumák hatása felnőttkorban, vallás és egyház kapcsolata - megannyi eszmefuttatást olvashatunk róluk.

A regény gyenge pontja a fantasy-elem, ami bár központi szerepet kellene hogy betöltsön, mégis fölöslegesnek tűnik. A párhuzamos világok és a köztük mászkáló, különleges képességekkel megáldott lények megannyi sci-finek képezték már az alapját, és számos könyv van, ahol hitelesebben és életszerűbben írnak róluk. Valahogy nincs meg a létjogosultsága a történetben, és a szereplők, bármennyire fejlett logikával rendelkeznek is, nem kérdőjelezik meg, nem próbálják megérteni a furcsa jelenségeket, egyszerűen csak elfogadják azokat. 

A könyv végül erősen Felhőatlasz hangulatúra sikerült, bár annak egyszerűbb változata lehetne. Több idősík helyett két ember életének lassú összekapcsolódását követhetjük nyomon. Útjukat egymáshoz fájdalom, nagy felismerések és különös emberek szegélyezik, miközben mi olvasók újra és újra rádöbbenünk, hogy egy művészeti alkotás hogyan köthet össze életeket és hogyan alakíthatja a valóságot.