Ami kisiskolásként olvasva egy majdnem 200 oldalas monstrumnak tűnt, unalmas leírásokkal és párbeszédekkel tarkítva, az most felnőtt fejjel egy félnapos szösszenet, benne az észak-angol és skót táj minden szépségével, lakóinak különcségeivel. Valóban sokat számít, ha az embernek módjában áll világot látni, mert ezután egy olvasmány is képes a szép élményeket felidézni.

Voltaképpen a hűséges skót juhász kalandjai csak ürügyül szolgálnak Knight-nak arra, hogy szülőföldjét bemutassa. A gyönyörű, de barátságtalan földet kemény, nyakas emberek lakják, rendíthetetlen erkölcsi érzékkel. Több, rövid epizódban tesznek erről tanúbizonyságot, miközben a maguk módján segítik Lassie-t többszáz kilométeres útján. Persze a gyerek célközönség ebből még keveset vesz észre, őket jobban lekötik a mozgalmasabb jelenetek, és Lassie kis gazdájának apró csatái a szüleivel. Joe ugyanolyan rendületlenül küzd a kutyájáért, ahogy az az őket elválasztó távolsággal. Talpig becsületes édesapja végül meghajlik ekkora szeretet és kitartás láttán, de szerencséjére nem kell meghazudtolnia önmagát - a kezdetben ellenszenves úr, aki elszakította a családtól a kutyát, most az isteni gondviselés képében egyszerre megoldja minden gondjukat. Túl szép, hogy igaz legyen, de néha ennyi is elég.