A horror műfaja nagyon messzire jutott ősétől, a 19. századi kísértethistóriáktól: akkoriban még a szellemek is rendkívül udvariasak és visszafogottak voltak. Rémisztgetésük kimerült annyiban, hogy bekukucskáltak az ablakon vagy egy tó túlpartjáról néztek meredten. Sötét ruhás nők, sápadt arcú férfiak - és a kor adrenalifröccsre vágyó olvasói már reszkettek is a félelemtől. 

Minden korszak olyan "gonoszokat", rémeket termel ki magából, amik tükrözik az akkor élt emberek félelmeit. Tálalásuk módja pedig az olvasók ingerküszöbét jelzi: míg a viktoriánusoknak elég volt a fent említett, visszafogott, sejtelmes rémtörténet, addig manapság már patakokban kell folynia a vérnek, és egyszerű, "fehérlepedős" kísértetek helyett mindenféle torz, kicsavart, eltúlzott lényekkel lehet csak a frászt hozni az emberre. 

Henry James ráadásul egy gyerekpszichológiai vonalat is bele próbált vinni rövidke regényébe, amit egy frissen szerződtetett nevelőnővel meséltet el. Ebből legalább kis betekintést nyerünk a kor gyermekképébe. Mivel nem sok minden történik igazából, még ez a 90 oldal is nehezen fogy: a narrátor elmélkedéseivel, gondolatmeneteivel, a legapróbb részletek agyonkomplikálásával telik el.