"Mindenkiben ott rejtőzik egy megírásra váró könyv" hallottam egyszer valahol, és Coetzee regényét olvasva egyből beugrott ez a mondat. A Youth főhőse ugyanis másra sem vár, minthogy végre megírja élete művét - verset, regényt, akármit, ám az ihlet, a sugallat sehogy sem akar jönni, és közben elmegy mellette az élet. Nincsenek valódi, őszinte emberi kapcsolatai és a karrierjében sem tud kiteljesedni, csak sodródik az emberek és az állások között, de egyik sem lesz az "igazi". Kezdetben túl különlegesnek, túl okosnak gondolja magát, olyasvalakinek, akire nagy dolgok várnak az életben, aztán az egyetem védőburkából kikerülve az első tapasztalatok rácáfolnak minderre. Valószínű, hogy minden fiatal átesik egy hasonló idealista korszakon, amit pofonok és csalódások követnek, ám a többségnek van kibe kapaszkodnia, akik átsegítik ezen a rázós időszakon, míg John egyedül van a gondolataival. A magánéleti és munkahelyi kudarcok sem döbbentik rá, hogy életszemlélete alapvetően hibás: mindent az irodalmon keresztül közelít meg, kedvenc írói, költői gondolatai szabják meg döntéseit, miközben általában fordítva szokott működni a dolog, vagyis az élményeket, tapasztalatokat gyűjtögetve, azokat formába öntve születnek az irodalmi alkotások. John-nak egyszerűen nincs alapanyaga, nincs élettapasztalata, amiről írhatna, pedig még az ő élete is rejt magában megírásra alkalmas mozzanatokat: fehér dél-afrikaiként Londonba utazik, ami egy félig kívülálló, "kint is vagyok, bent is vagyok" pozíciót jelent a gyarmataitól szabadulni vágyó Angliában. Nem tud sorsközösséget vállalni a láthatóan "más" színesbőrű bevándorlókkal, de öltözködése, beszéde okán a fehér elit sem fogadja be. Ezt a különleges társadalmi helyzetet sem tudja beépíteni művészetébe, ami csupán üres ígéret marad, bármiféle kézzelfogható produktum nélkül.

Coetzee nem lenne Nobel-díjas író, ha megelégedne egy csalódásokkal teli, érdemi fejlődés nélküli fejlődésregény papírra vetésével, de nem ám: ravaszul az alcímbe csempészi a "fiktív önéletrajz" kifejezést, amivel a feje tetejére állítja az egész regényt. Most akkor mi van? Ez valójában Coetzee-ról szól, az ő fiatalságáról? De hát ő befutott szerző, rengeteg sikeres művel! Vagy ez egy "lehetett volna"-történet, amiben a szerző elmereng egy lehetséges, de meg nem történt életúton? És ha így van, miért ilyen kiábrándítót választott magának? Egyáltalán, képes-e higgadtan szemlélni önmagát, vagy utólag megszépíti az eseményeket? Hihetünk-e így a narrátornak? 

Megannyi kérdés, amin töprenghetünk, ahogy azon is, hogy fiktív-Coetzee "beáll-e végül a tornasorba", azaz felhagy-e irodalmi ábrándjainak kergetésével, vagy egész életét kívülállóként éli majd le? Mivel a Youth egy sorozat része, akár választ is kaphatnánk a következő kötetből, ha érdekelne annyira, hogy elolvassam azt is - de nem fogom. Hiába éreztem kicsit magaménak az írói ambíciókat dédelgető, valódi tehetség nélküli John karakterét, aki pótcselekvésként tanulmányokat írogat hobbiból (lásd litfan.blog.hu), annyira mégsem nyert meg magának, hogy kövessem őt a harmincas éveibe is.