"Mattia és Alice a világ ellen" is lehetne az alcíme a regénynek, ami újabb nyelvi sikerélményt jelentett számomra, ugyanis eredetiben olvastam. Na jó, csaltam egy kicsit, és minden fejezetet először olaszul, aztán magyarul is elolvastam, tehát duplán fogyasztottam el a fizikus végzettségű szerző művét. Azt hiszem, ezt a módszert használom majd máskor is, ha olaszul fogok olvasni, de a mostani könyv szerkezete különösen megfelelt hozzá.

A két, fent nevezett főszereplő hol összekapcsolódó, hol szétváló sorsát ugyanis rövid, egymást felváltva követő fejezetekből ismerhetjük meg, kezdve a szörnyű gyermekkori traumáiktól a kamaszévek viszontagságain át a felnőttkori nehéz döntésekig. Mattia és Alice gyermekkori élményei feloldatlan gátlásokban, kényszercselekvésekben, beilleszkedési nehézségekben öltenek testet. Voltaképpen az egész regény arról szól, hogy a feldolgozatlan traumák, félresiklott szülő-gyerek kapcsolatok hogyan nyomják rá a bélyegüket a főhősök egész életére. Bár két ellentétes túlélési technikát választanak - Mattia kirekeszti magából a világot, Alice pedig magát rekeszti ki a világból - mégis erős szövetséget alkotnak, kapcsolatukat mégis az elszalasztott lehetőségek sora fémjelzi. A regény legfájdalmasabb jeleneteiben a két "sérült" karakter pontosan tudja, mit kellene mondania, hogyan kellene viselkednie, mi lenne a normális, de egyszerűen képtelenek rá. Ezzel - önhibájukon kívül - szenvedést okoznak másoknak is. Legjobban Fabio-t sajnáltam, aki csak egy boldog családra vágyott Alice-vel, de a lány ezt képtelen volt megadni neki.

Mattia és Alice tehát két, homlokegyenest eltérő megküzdési stratégiával igyekszik túlélni az életüket, és ez az ellentét lassan megbontja a köztük lévő törékeny harmóniát. Kettejük közül mindig Alice volt a kezdeményezőbb, ő működtette a barátságukat, mert valójában neki volt szüksége Mattia-ra, akinek tényleg kellett senki az elégedett élethez. Ő kizárta magából a világot, és tökéletesen boldog volt így is, míg Alice hiába próbált "bekerülni", barátkozni, férjhez menni, rendre kudarcot vallott kapcsolataiban. Történetük lezárásakor érti csak meg, hogy bár egyedül van, ez nem feltétlenül baj. Innen lehet újraépíteni magát és később a kapcsolatait is, de ez már csak az én optimista továbbgondolásom.

Paolo Giordano méltán sikeres regénye újabb ízelítőt adott az olasz kortárs irodalom legjavából, miközben folyton az motoszkált a fejemben, hogy mi, szülők mennyire nem ismerjük a saját gyerekeinket.