"The wider we read the freer we become." /Jeanette Winterson/

litfan

litfan

Nick Thorpe: Sír az út előttem (2018)

2021. november 11. - Barbie66

sir_az_ut_elottem.jpgNagyon fontos könyv Nick Thorpe-é, ezért is sajnálom, hogy csak jóval a bemutatott események után olvastam el. A BBC hazánkba települt riportere végigkövette a 2015-2016-os menekültválság eseményeit, Törökországtól Németországig kísérte a hazájukat elhagyni kénytelen szerencsétleneket, akikről számos portrét készített. Az események tényszerű rögzítésén túl ez a legfontosabb a kötetben: az arctalan, ismeretlen embertömegnek arcot, hangot, történetet ad. A számtalan interjún keresztül szomorú emberi sorsok tárulnak elénk: lerombolt otthonokról, elveszített családtagokról, tönkrement életekről mesélnek az elcsigázott, fáradt vándorok, akikkel Európa nem igazán tudott mit kezdeni. Bár gyanítom, hogy Thorpe könyvét pont azok nem vették a kezükbe, akikre ráférne egy kis érzékenyítés, mégis ez az egy ellenszer létezik az ismeretlentekől való félelem és az ebből fakadó idegengyűlölet és rasszizmus ellen: a megismerés. Az interjúk ráébresztenek arra, hogy bár más az öltözékük vagy a vallásuk, az országunkba bebocsátást kérő emberek is szülők, gyerekek, testvérek, akik otthonukat, hazájukat nem jókedvükben vagy kalandvágyból hagyták ott, hanem mert veszélybe került az életük. 

Thorpe pontosan ugyanazokra a kényes kérdésekre tér ki, amik bennem is megfogalmazódtak annak idején a híradót nézve. Miért tartják sokan rosszabbnak a Közel-Keletről érkező bevándorlókat azoknál, akik Magyarországról tartanak Nyugat-Európába? Miért esik más megítélés alá a két folyamat? Hiszen csak Nagy-Britanniában egy nagyobb városnyi magyar telepedett már le, miért ne tehetnék ezt a keletebbről jövők is? Talán fáj beismerni, hogy a vágyódás a jómódú nyugatra közös vonásunk ezekkel az ázsiai népekkel? A másik, ezt ellenpontozó félelem az volt, hogy ez a rengeteg menekült majd ide akar hozzánk letelepedni, és kitúrják a becsületes magyar embereket a munkahelyükről... nos, ez finoman szólva nem jött be. Lehet hogy egyeseknek igen, de a nagy többségnek Magyarország még mindig nem az a tejjel-mézzel folyó Kánaán, amiért érdemes lenne nekivágni egy többezer kilométeres útnak. Ahogy több menekült is elmondta, ők csak gyorsan szeretnének átjutni az országon az áhított úticél, Németország (vagy más, nyugat-európai ország) felé.

A könyv minden mondata mögött ott sejlik a lesújtó vélemény a magyar politikáról. Hiába választotta Thorpe Magyarországot otthonául, hiába próbál polkorrekt brit úriember módjára beszámolni az eseményekről, nem tudja elfogadható módon tálalni a magyar kormány demagóg és gyűlöletkeltő kommunikációját, amivel csak fokozta az idegengyűlöletet az arra amúgy is hajlamos magyarokban. Vajon hány meleg takaróra vagy élelmiszercsomag ra futotta volna az ostoba és félrevezető plakátkampány árából? Ne firtassuk, fölösleges és naiv kérdés. Thorpe is tökéletesen tisztában volt vele, hogy a közhangulat manipulációja, a "migráncsozás" csak egy újabb politikai fogás, egy újabb ellenségkép felmutatása. Gyurcsány, Soros és Brüsszel után most lehet a migránsokkal harcolni, akik miatt nem jutunk egyről a kettőre, a róluk harsogott "hírek" mellett nem hallatszanak az elégedetlenkedő hangok, elterelődik a figyelem az égető belső problémákról. A menekültválság talán még jól is jött Orbánéknak, ki tudja. Mikor az lecsengett, akkor pedig jött a Covid, és lesöpört minden más témát az asztalról.nick_thorpe.jpg

Thorpe alapos munkát végzett, követte riportalanyait a célországokig, ahol ők is és mi is szembesülhettünk azzal, hogy bizony a gazdag nyugaton sincs kolbászból a kerítés. Bár a legtöbb menekült elégedett a sorsával, lett otthonuk, munkájuk, megélhetésük, és viszonylagos nyugalomban élhetik az életüket, azért hangot adnak a szomorúságnak is, hogy mindezt szülőhazájukban nem kaphatják meg. Ott motoszkál bennük a kívülállóság, a hontalanság fájdalma, ami néhányuknak komoly identitásválságot jelent. Akik nem tudnak megbirkózni ezzel, előfordul, hogy radikalizálódnak, borzalmas merényleteket követnek el - Thorpe nem hallgatja el ezt sem. 

Ahogy azt sem, hogy a 21. század történelmi jelentőségű népvándorlása nem az első és nem is az utolsó az emberiség történetében. Az, hogy ehhez hogyan viszonyultak az egyes országok kormányai és lakosai, bizony sokat elárul róluk: emberségről, toleranciáról, együttérzésről - nagy szerencsénk nekünk, magyaroknak, hogy a hozzánk érkezők és a körülöttünk élők nem azonosítanak bennünket a kormányunk megnyilvánulásaival.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://litfan.blog.hu/api/trackback/id/tr7216752830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása