Passuth utolsó regénye méltó lezárása egy monumentális életpályának. Bár az Anselmus terjedelmében és történelmi keresztmetszetében is szerényebb alkotás, mint az író korábbi munkái, mégsem hiányzik belőle semmi, teljes egészet alkot. A Passuth által annyira kedvelt 17. századi spanyol történelemhez lazán kapcsolódó történet fő alakja Anselmus, az egykori szicíliai alkirály, aki világi rangját és vagyonát hátrahagyva szerzetesnek áll Észak-Afrikában. A trinitárius rend, amihez csatlakozik, arra specializálódott, hogy keresztény rabszolgákat szabadítson ki a muszlimok fogságából. Teszik mindezt diplomáciai eszközökkel, egyszerű megvesztegetéssel, és más, kevésbé keresztényi módszerekkel. Tevékenységük izgalmas és titokzatos volta már önmagában megérdemelne egy önálló könyvet, arról nem is szólva, hogy milyen különleges kapcsolat alakult ki az Észak-Afrikában szolgálatot teljesítő keresztények és a helyi arabok között.

Na de vissza Anselmus-hoz, aki élete derekán megkapja a legfontosabb, sorsfordító küldetését: Alaine kiszabadítását. A francia grófkisasszonyt kalózok ragadták el kastélyából, és egészen Tuniszig hurcolták magukkal, hogy jó pénzért eladják a szultán háremébe. Aki egyszer oda bekerül, többé nem szabadulhat, ezért Anselmus-nak sietnie kell. A szépséges Alaine-t végül sikerül megmenteni a rá váró rabszolgaságtól, és egy hosszú, kalandos utazás végén visszajut a kikötővárosba, ahol a francia királyi flotta már várja.

Bár a cselekmény elég kalandosnak ígérkezik, nem lenne valódi Passuth-regény, ha ezen lenne a hangsúly. Sokkal nagyobb szerepet kap Anselmus belső útja, az a sajátos "El Camino", amit a sivatagban bejár Alaine menekítése közben. Újra átéljük az összes vívódását, ami a szerzetesi cím felvételéhez vezetett, és az is látszik, hogy ez a lelki folyamat még mindig nem zárult le. Anselmusban még mindig ott él Don Victor Acuna, a spanyol király jobbkeze, a dölyfös főúr - és férfi. Bizony a lelki sík mellett egy egészen prózai oka is van megingásának: beleszeret a fiatal, szép és eszes francia lányba. Abban a korban persze esélyük sem volt közös életre, Anselmus érzései egy nyughatatlan lélek utolsó villanásai csupán.

Nem lehet nem párhuzamot vonni az utolsó nagy kalandjába belevágó főhős, és az utolsó nagyszabású kalandregényébe belefogó író között. Mindketten nyomot hagytak már a világban, lesz, aki emlékezzen rájuk, és bár nem voltak tökéletesek, nincs miért szégyenkezniük. Egy utolsó lobbanás, egy méltó lezárás hiányzott már csak ehhez az életúthoz - most ezt is megkapták.