Vannak főszereplők, akik kiemelkedő képességekkel bírnak, vagy valami rendkívüli történik velük életük során. Még ha meg is villantják hétköznapi arcukat, gyakran nehéz azonosulni velük, mert nem tudjuk a helyükbe képzelni magunkat, nem látjuk át a döntéseik súlyát. Aztán ott van Stoner, a szürke kisember, akinek minden lépésében, minden elhibázott döntésében magunkra ismerhetünk. Sokszor érzéketlenek maradunk a rajtunk túlmutató, saját életünkben elképzelhetetlen tragédiák iránt (mint például egy háború vagy egy természeti katasztrófa), de a mindennapos, emberléptékű "mini-katasztrófák" borzasztóan tudnak fájni. Elszakadás a szülőktől, rossz házasság, munkahelyi problémák, öregedés... mind elcsépelt, unalomig ismert témának tűnik, és pont ezért hatnak ránk. Stoner élettörténete akár a sajátunk is lehetne, és talán nincs is fájdalmasabb dolog, mint egy tükörbe nézve szembesülni hibás döntéseinkkel, elszalasztott lehetőségeinkkel, a hétköznapok küzdelmeiben hozott kompromisszumainkkal.

John Williams tükre azért nem egy átlagos tucatdarab. Bár a felülete sima és kegyetlenül őszinte, a fájdalmasan élethű képet szépséges keret tartja össze. A szöveg visszafogott, mértéktartó, de teret ad a líraiságnak, az érzelmek áradásának is. Stoner lelkét nem boncasztalon, hanem festővásznon szedi elemeire a szerző, aki nem tud, és nem is akar távolságot tartani főhősétől - Stoner életútját mély együttérzéssel tárja fel előttünk. Valószínűleg ez az empátia is kell ahhoz, hogy Stoner-nek mi is bizalmat szavazzunk, és ne csak egy szánalmas, gyenge alaknak lássuk. Az első benyomás persze ez a férfiről, aki kezdetben mintha csak sodródna az árral, egyetemre megy, mert azt mondják neki, megházasodik, mert mások is így szokták. Nincs útkeresés, fiatalkori ballépések, kalandok. Ami a munkát illeti, óriási szerencséjére az egyetemen rátalál az egész életét meghatározó, annak értelmet adó hivatás, a tanítás. Diplomája megszerzése után Stoner az egyetemen marad irodalmat tanítani, és többé ki sem teszi a lábát a campusról, onnan tervez nyugdíjba vonulni.

Ám a magánélete nem alakul ilyen szerencsésen: házassága teljes kudarcnak bizonyul, és valójában csak megkeserítik egymás életét a feleségével, annyira különböznek egymástól a vágyaik, annyira máshogy képzelték el a közös életüket. Mégis ennek a csalódásokkal teli kapcsolatnak köszönheti élete másik értelmét az irodalmon kívül: a lányát, Grace-t. De ez nem a szentimentális nagyjelenetek vagy a kiélezett összecsapások könyve. Csak az van benne, ami a saját életünkből is ismerős: meghitt epizódok, nagy fellelkesülések, aztán álmaink aprópénzre váltása a hétköznapok taposómalmában, és a szeretett személy szemünk elől tévesztése az emberi játszmák szövevényében.

Nem tudom, hogy Stoner élettörténete akkor is ennyire megfogott volna, ha nem egy egyetemen, egy tanári közösségben játszódik - az biztos, hogy nagyon érdekes volt a tanári pálya hullámhegyeit és völgyeit is végigkísérni és levonni a megfelelő tanulságokat a magam számára. Az viszont biztos, hogy régen olvastam gombóccal a torkomban egy regény utolsó oldalait - méltó befejezése volt egy mindennapos életnek és az arról íródott nem mindennapi könyvnek.