"The wider we read the freer we become." /Jeanette Winterson/

litfan

litfan

Kurt Vonnegut: Slaughterhouse-Five /Az ötös számú vágóhíd/ (1969)

2022. február 23. - Barbie66

slaughterhouse-five.jpgEbből a történetből csaknem teljesen hiányoznak a jellemek, és csaknem teljesen hiányoznak a drámai összeütközések is, annyira beteg e történet legtöbb szereplője, és annyira csak a hatalmas erők elfásult játékszere. Végeredményben éppen ez a háború egyik legfőbb hatása: elveszi az emberek kedvét és bátorságát attól, hogy jellemek legyenek.

Ritka az olyan könyv, ami önmagát elemzi, ráadásul ennyire pontosan teszi ezt. Vonnegut azonban sosem a sablonos megoldások híve volt, ennyit el kell ismernem, bár megkedvelnem eddig nem sikerült a műveit. Az ötös számú vágóhíd annak ellenére lett háborúellenes alapmű, hogy a fent említetteken kívül sem hagyományos cselekménye, sem esztétikailag értelmezhető stílusa sincs. A bevezetője szerint a narrátor (aki vagy Vonnegut, vagy nem) éveken át próbálra megírni élményeit Drezda második világháborús bombázásáról, míg végül ezt a történetet sikerült papírra vetnie (ami vagy megtörtént, vagy nem). Tehát már a regény kezdetén elbizonytalanodunk abban, hogy életrajzi ihletésű, valós eseményeken alapuló regényt olvashatunk majd, vagy valami egészen mást. Ezt a bizonytalanságot csak tovább növelik a későbbi fejezetek, amik nem a jól megszokott időrend szerint követik a főhős, Billy Pilgrim sorsát, hanem teljesen random ugrálunk vele az időben, életének egy-egy epizódja között. Ez nem puszta cselekményvezetési technika, Billy ténylegesen utazik az időben, köszönhetően annak, hogy lánya esküvőjéről földönkívüliek rabolják el. Vonnegut abszurd humorát ismerve ez egyáltalán nem szokatlan fordulat, egy alapvetően háborús regényben mégis furcsán hat.slaughterhouse-five3.jpg

A könyvben tehát nincsenek váratlan fordulatok, maximum annyi, hogy az egyik bekezdés még ebben az idősíkban játszódik, a másik pedig egy későbbiben/korábbiban. Lassan kibomlik azért előttünk Billy Pilgrim élettörténete, a háború előtti, alatti és utáni epizódok egymást váltva gördülnek a főhős életét megváltoztató esemény, Drezda katasztrofális elpusztítása felé. Ahogy a narrátor is nehezen vette rá magát a könyv megírására, úgy húzódik a történet kibomlása is, a várva-várt klimax csak nem érkezik, pedig látjuk az előzményeit és a következményeit is. Csak a könyv végén értettem meg, hogy ez egy nagyon is tudatos szerkesztési elv Vonnegut-tól, aki talán így akarta érzékeltetni, mi is játszódik le valakiben a háború szörnyűségeinek átélése után. Billy a számos halálközeli élmény, a mérhetetlen szenvedés és pusztítás láttán úgy érezhette, hogy életében egyszerre van jelen mindenhol és sehol. A háború előtti emlékei teljesen más színezetet kapnak, későbbi életére pedig örökre rányomja sötét bélyegét a sok borzalom, amit képtelen kitörölni a memóriájából. Valószínű, hogy a marslakós epizód is csak egy példa a poszttraumás stressz tüneteire.

slaughterhouse-five2.jpgA viszonylag nehezebben követhető cselekményért "kárpótol" a végtelenül egyszerű nyelvezet. Tőmondatok, állandó jelzők, ismétlések jellemzik a néhol humoros, néhol szomorú, de mindig őszinte és emberi epizódokat. Semmi pátosz vagy emelkedettség nem ringat háborús romantikába, nincsenek nagy hőstettek, csak önmagukból kifordult, régi életükhöz visszatérni képtelen emberek. Így megy ez.

A bejegyzés trackback címe:

https://litfan.blog.hu/api/trackback/id/tr3917760264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása