Afrika... egy kontinens, ami mindig is a "fejlett világ" végletekig kimerített éléskamrája, emberi erőforrás-raktára és lenézett játszótere volt. A szegények nem tudtak róla semmit, ezért babonás félelmet tápláltak iránta, a gazdagok pedig a kalandot, a még nagyobb vagyon összeharácsolásának lehetőségét látták benne. Expedíciók, szafarik, rabszolgák - eddig tartott csak az érdeklődésük. Igazából a mai napig sem változott lényegében a helyzet, "párduc, oroszlán, gorilla..." körülbelül ezek a hívószavak jutnak csak eszünkbe, ha erre a kontinensre gondolunk. 

Persze minden korszakban akadtak olyan érdeklődő, nyitott emberek, akik a fenti sztereotípiákon túl is próbálták megismerni Afrikát, az őslakóit, de a felszínen túl ők se nagyon jutottak. Közéjük tartozik Karen Blixen is, akinek afrikai birtokán töltött éveiről szól ez a könyv. A dán származású bárónő férfi álnéven is megjelent kenyai élménybeszámolója a mai "píszí" világnézet szűrőjén már fennakadna, de a maga korában, amikor Európában éppen szárba szökkent a nácizmus, kifejezetten modernnek és egyenlőségpártinak számított. Valóban jóindulattal és szeretettel ír az őslakos kikujukról, bár egyértelmű leereszkedés érződik a soraiból. Megfigyeléseit több tényező is torzítja: egyrészt a birtokon élő néhány őslakos viselkedésmintáit az egész népcsoportra rávetíti, ami elég durva általánosítás ("ha egyet ismersz, mindet ismered" tipikus hibája). Másrészt a kikujuk megnyilatkozásait, reakcióit jelentősen befolyásolja az írónővel szembeni alárendelt viszony. A földbirtokos bárónő a munkaadójuk, az ő földjén laknak (ami persze valaha az őseiké volt), így nehéz egyenrangú félként részt venni a leghétköznapibb beszélgetésben is.

A "fehér ember"  erősen leereszkedő, atyáskodó viszonyát Afrikával a fentieken kívül a vadászjelenetek leírásakor is tetten érhetjük. Valahogy teljesen természetesnek, magától értetődőnek tűnt, hogy aki Afrikába utazik, annak ki kell lőnie a nagyvadat, neki ez jár, ez a jussa. Ez alól Karen Blixen sem kivétel, számtalan oroszlán, zsiráf és más szépséges állat esik áldozatául. 

A nyilvánvaló torzításokon felülemelkedve, a regényt a saját korának mércéjével mérve, mégis egy érdekes olvasmányt kapunk, ami dicséretes igyekezettel próbálja megmutatni nekünk Afrika valódi arcát. Tekintsük inkább igényes útleírásnak, mint hiteles néprajzi elemzésnek.